Forma-1 Brazil Nagydíj

Perez "határozottan" úgy érzi, kezd rátalálni régi önmagára

A Forma-1 Brazil Nagydíjának végén Fernando Alonso ellen bámulatos csatát vívó Red Bull-pilóta, Sergio Perez úgy érzi, "határozottan" kezd kilábalni abból a gödörből, amiben már hónapok óta van.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR23, leads Sergio Perez, Red Bull Racing RB19

Az Interlagoson folyó futam intenzív rajtja után a középső részen el lehetett szunyókálni, de pár körrel a vége előtt mindannyian arra ébredhettünk, hogy a Red Bull versenyzője, Perez és Alonso az Aston Martinnal késélre menő küzdelmet folytatnak. A harmadik etapban végig a spanyol nyakába lihegő Perez végül az utolsó előtti körben, az egyes kanyarban át tudta magát hámozni rajta.

Ekkor a spanyol is úgy érezte, dobogós esélyei elúsztak, az utolsó körben azonban Perez mélyen vette az egyes kanyart, így Alonso elég lendületet tudott venni, hogy a négyes kanyar felé visszaelőzze. Perez végül a célegyenesben egy gyorsulási versenyben majdnem visszavágott, végül 53 ezreden múlt, hogy Alonso révén az Aston Martin hét futam után ismét a dobogóra állt.

Bár Perez maga is hat futam óta vár arra, hogy sikerüljön ez neki, a futam után jókedvűen nyilatkozott a keménynek, de fairnek leírt küzdelemről, amihez hasonlót szerinte „nagyon kevés” pilótával lehetne a rajtrácson vívni.

„Egy ideig eltartott átjutnom a Mercedesen és ez betett a versenyemnek. Utána kicsit hátrányban voltunk Fernandóhoz képest, a végén kezdtük el ledolgozni, nagyon közel kerültünk végül a dobogóhoz, de nagyon szép munka volt Fernandótól, remek csata volt, igazán fair volt, ahogy versenyzett.”

„Ez az igazán jó, nagyon keményen küzdöttünk egymással, de mégis mindig rengeteg helyet hagytunk, szerintem ilyet nagyon kevés pilótával lehet megtenni a rajtrácson. Mindenki tudja, hogy Fernando mindig mindent be fog vetni, de mindig igazságosan. Remek versenyzés volt. Bármelyikünk lett volna dobogós, megérdemelte volna, most ő volt az.”

Perez eredményével 20-ról 32 pontra növelte előnyét az egyéni pontverseny második helyéért folyó csatában Lewis Hamiltonnal szemben. Hiába a katasztrofális kiesés az első kanyarban hazai futamán, Mexikóban és hiába maradt le a dobogóról Sao Pauló-ban, úgy érzi, lassan kilábal az önbizalmát megcsapoló gödörből, ami miatt jövője is megkérdőjeleződött a Red Bullnál:

„Határozottan. Szerintem Katar után, amikor visszamentem a csapathoz, sok dolgot megértettem arról, mit vétettünk el. Austinban kompromisszumot kellett körnünk, de Mexikó óta elég jó minden. Ott kiestem, de akár az élre is állhattam volna, szóval mindent egybevetve nagyon jól haladok. Az előző pár hétvégén megvolt a tempóm, de ilyen-olyan okokból nem tudtunk összehozni mindent. Szerintem csak idő kérdése, hogy sikerüljön.”

Helmut Marko mindeközben elmondta, szerinte hol hibázott Perez Alonso ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappen: Nem volt ez olyan könnyű győzelem, mint amilyennek kívülről tűnhetett
Következő cikk Alonso szerint keményebb volt a Perez elleni csatája, mint az ikonikus 2005-ös Schumacher elleni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország