Perez: Hamilton a legrosszabb pillanatban ért utol

A hosszú idő után ismét dobogóra álló Sergio Perez a Török Nagydíjat követően elmondta, Lewis Hamilton „a legrosszabb pillanatban” kezdte el támadni őt a futamon. A mexikói egy látványos csatát követően tartotta maga mögött a Mercedest.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B, battles with Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A motorcseréje miatt a 11. helyről rajtoló Lewis Hamilton az 57 körös verseny 35. körében már az 5. helyen haladt, amikor utolérte a 4. pozícióban autózó Sergio Perezt. A brit a pálya utolsó hátsó felében indított támadást a mexikói ellen, aki egy több kanyaron át tartó, rendkívül látványos párharcban verte vissza a támadást.

A Red Bull mexikói versenyzője elmondta, Hamilton érkezése a lehető legrosszabb pillanatban jött számára, ugyanis épp a verseny azon szakaszában kezdett el küzdeni első gumijaival.

Még több F1 hír:

„Lewis a verseny lehető legrosszabb pontján ért utol, nagyon szenvedtem akkor a gumikkal. Az első etap, különösen annak a vége nehéz volt számomra, Lewis pedig a leggyorsabb autó volt a pályán, így jókora kihívás volt őt magam mögött tartani.”

„Jót csatáztunk, még egy bóját is ki kellett kerülnöm a bokszbejáratnál. Végül sikerült elől maradnom” – mondta Perez, aki Hamilton feltartásával jó szolgálatot tett csapattársának, Max Verstappennek a világbajnoki csatában.

Perez a nyár eleji Francia Nagydíj óta nem állhatott dobogón, a pódiumra való visszatérése azonban úgy érzi, már érett egy ideje.

„Az előző versenyeken rengeteg balszerencsém volt. Monzában dobogóra állhattam, de ott volt az időbüntetésem. Oroszországban három körrel a leintés előtt szintén dobogós helyen autóztam.”

„Egy ideje már érett a dolog. Jó, hogy végre sikerült, különösen egy olyan versenyen, ahol nem éreztem magam otthonosan az autóban. Ezen a pályán ráadásul nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy tartsuk a Mercedes tempóját.”

Perez az időmérőn még csak a 7. legjobb időt tudhatta magáénak, azonban úgy érzi, a mostani hétvége fordulópontot jelentett számára a teljesítmény szempontjából.

„Egész hétvégén versenyképesebb voltam. Az időmérőn néhány tized hiányzott, ami azonban a hétvégén mutatott tempót figyelembe véve ott volt bennünk. Úgy érzem, egyre inkább megtalálom az összhangot az autóval” – mondta a mexikói.

Leclerc utólag sem bánja, hogy kockáztattak a győzelemért

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedest nem zavarják Hamilton csípős rádióüzenetei
Következő cikk Mercedes: Ocon esete mutatja, az 5. hely sem lett volna meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország