Perez: Ha 2021-re nem lesz esélyem a dobogóra, akkor távozok az F1-ből

Sergio Perez, a Racing Point versenyzője egyértelmű céllal rendelkezik: a dobogóért akar harcolni 2021-től – ha erre nem lát esélyt vagy lehetőséget, akkor távozhat a formulaautózás királykategóriájából.

Sergio Perez, Racing Point on stage in the fan zone

Zak Mauger / Motorsport Images

Sergio Perez már 2011 óta a Forma-1 mezőnyének tagja, ez idő alatt pedig 170 versenyhétvégén vett részt, dobogóra nyolcszor állhatott fel, ebből pedig ötöt a hibrid-éra alatt szerzett. Utoljára a 2018-as Azeri Nagydíjon ünnepelhetett a pódiumon, amikor a káoszfutamot a harmadik helyen zárta.

A Forma-1-ben maradását pedig attól tenné függővé a 29 éves pilóta, hogy tud-e dobogókért harcolni 2021-re – ha nem, akkor távozhat a száguldó cirkuszból.

További híreink:

„Sosem lehet tudni, hogy mi fog történni a Forma-1-ben. Az biztos, hogy nem leszek már itt nagyon sok évig – az legalábbis egészen biztos, hogy több F1-es év áll mögöttem, mint előttem, hiszen régóta vagyok itt.”

„Tehát sosem lehet tudni, de én azt mondom magamnak, hogy ha 2021-re nem leszek harcban a dobogóért, és ha nem is látok rá lehetőséget, hogy így lesz, akkor távozom a Forma-1-ből. Viszont nagyon optimisták vagyunk a Racing Pointnál, és nagyon jól akarunk teljesíteni az elkövetkező években.” – nyilatkozta Perez a Racernek.


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így zajlott Robin Räikkönen első gokartos tesztje
Következő cikk Az Alfa Romeót lenyűgözi Räikkönen munkája és elkötelezettsége

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország