Pérez fertőzése intő példa lehet az F1-es versenyzők számára

Hiába tartják be a versenyzők a protokollokat, a fertőzés esélye nem zárható ki, így közel sem biztos, hogy Sergio Pérez esete volt az utolsó a Forma-1-ben.

Sergio Perez, Racing Point

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A koronavírus még mindig jelen van, de eddig a Forma-1 kiváló munkát végzett, nagyon kevés fertőzöttet regisztráltak az elmúlt hetekben. A pilóták eddig csak Sergio Perez fertőződött meg, akinek a helyét ideiglenesen Nico Hülkenberg vette át.

Még több F1 hír:

Ez egy újabb intő jel volt arra vonatkozólag, hogy az F1-nek rendkívül óvatosnak kell lennie, és semmit sem bízhatnak a véletlenre. A pilótáknak a pályán kívül is nagyon figyelniük kell, mert máskülönben hasonló helyzetbe kerülhetnek, mint a Racing Point mexikói pilótája.

Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája szerint ennél sokkal többet nem lehet tenni, mert lehetetlen olyan korlátozásokat bevezetni, amin belül elzárják a versenyzőket. Amíg a vírus jelen lesz, és nincs ellenszer, a kockázat adott.

„Nem tehetnek többet. Nem hiszem, hogy el lehet helyezni és bezárni valakit. Először is, nem tudom, hogy mit csinált Sergio, másodszor remélem, hogy jól van. Szerintem ez egy komoly kérdés, és csak annyit tehetünk, hogy felelősségteljesek vagyunk, és ügyelünk arra, hogy kezet mosunk, és tartjuk a távolságot. Ha ez nem lehetséges, akkor ott van a maszk, és óvatosnak kell lennünk. A többit látni fogjuk.” - mondta Vettel a C4 kérdésére.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Romain Grosjean például a Magyar Nagydíj után egy görögországi vakációra utazott a családjával. „Három fiatal gyerekem van otthon, szóval a lehető legóvatosabb vagyok ezekben. Nyilvánvaló, hogy nem vagyunk biztonságban a vírus miatt, és a gyerekeim is ott vannak.”

„Nagyon bonyolult mindez, ha van egy 2, egy 5 és egy 7 éves gyereked, akiket a maszk viselésére kérsz. Nyilvánvalóan családon belül maradunk, amennyire az csak lehetséges, de nem tilthatod el őket a játéktól. Úgy értem, megpróbálok a lehető legjobban cselekedni, de nyilvánvalóan manapság nincs olyan, hogy nulla kockázat.”

Toto Wolff, a Mercedes első embere azt mondta, ők is a lehető legjobban próbálnak vigyázni egymásra, és a versenyzőket megpróbálják távol tartani attól, hogy sok emberrel találkozzanak. Emiatt is vannak online interjúk, addig a pályán kívül mindenki a saját belátása szerint dönt, hogy mit csinál.

Tisztázni kell a Racing Point másolási ügyét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk McLaren: Fontos a Racing Point másolási ügyének tisztázása…
Következő cikk Albon nem érzi a nyomást sem a csapat, sem Verstappen részéről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország