Perez: Ez volt a legfontosabb tipp, amit Verstappentől kaptam!

A Red Bull friss igazolása, Sergio Perez pozitívan várja a monacói nagydíjhétvégét, és arról is szót ejtett, hogy mi volt a legfontosabb dolog, amit csapattársától, Max Verstappentől tanult.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Sergio Perez, Red Bull Racing

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sergio Perez eddig négy versenyt teljesített a Red Bull színeiben, ez alatt pedig 32 pontot gyűjtött, ezzel a pontverseny hatodik pozícióját foglalja el: Portugáliában negyedik, Bahreinben és Spanyolországban ötödik lett, Imolában azonban pont nélkül zárt.

A 31 éves versenyzőnek nem volt sok ideje megismerkednie az energiaitalos istálló kocsijával a szezon előtt, Spanyolországban pedig megkérdezték tőle, hogy mi volt a legfontosabb tipp, amit Verstappen adott neki.

Még több F1 hír:

„Természetesen az, hogy hogyan kell vezetni ezt az autót, hogy hogyan hozhatom ki belőle a maximumot, és hogyan alkalmazkodhatok az RB16B-hez a vezetési stílusommal” – idézte Checót a RacingNews365.

A mexikói kiemelte, utóbbi területen még sokat kell dolgoznia, és azt is hozzátette, hogy amit az egyik pályán megtanul a kocsiról, az nem feltétlenül emelhető át egy másik aszfaltcsíkra.

„Minden pálya különböző. Nem az a helyzet, hogy ha megtanulsz valamit Barcelonában, akkor az rögtön működni fog Monacóban is, hiába gondolják ezt az emberek.”

 

Az egyszeres futamgyőztes azt is elmondta, hogy várja már a monacói nagydíjhétvégét, ami az ötödik Red Bull-os futama lesz.

„Nagyon várom már a monacói hétvégét, főleg a kocsink miatt. Azt gondolom, arra is esélyünk lesz, hogy megnyerjük a Monacói Nagydíjat” – zárta pozitívan Perez.

Brundle Perez összeomlásától tart…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean: Boldogabb ember lettem a balesetem után!
Következő cikk A McLaren 2021-es autója „még nem készült el teljesen”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország