Pérez és Bottas: Jó az irány

Pérez és Bottas: Jó az irány

Sergio Pérez úgy érzi, hogy a szünet alatt pozitív dolgok történtek Wokingban, és a továbbiakban jobban tisztelik majd egymást Jenson Buttonnal. Valtteri Bottas szintén biztatóan beszélt a saját munkaeszközéről, az FW35-ről.

Egy ideig a Button-Pérez párharc volt a fő téma a Bahreini Nagydíj után, de a mexikói elmondása alapján mindent lerendeztek a csapaton belül.

„Nagyon jót beszélgettünk Jensonnal. A verseny után Martinnal is leültünk, és megbeszéltük, hogy egy kicsit talán túl agresszívek voltunk. Nagyon sokat kockáztattunk a csapat szempontjából. A hétvége eredménye forgott kockán. Bocsánatot kértünk a csapattól, és mindent elrendeztünk. Ez egy kellemes kis beszélgetés volt”- mondta a McLaren versenyzője.

„Jenson és én is bocsánatot kértünk a csapattól, mivel elég agresszívek voltunk; közel voltunk egymáshoz, és könnyen baleset lehetett volna belőle. A beszélgetős főleg arra szolgált, hogy tisztázzuk a dolgokat; hogy kimondjunk mindent, ami kettőnkkel kapcsolatos, és amit gondolunk. Arra van szükségünk, hogy összetartsunk, különösen az ilyen pillanatokban. Ki kell keverednünk a jelenlegi helyzetből, mert nem vagyunk elég gyorsak. Szorosan együtt kell dolgoznunk. Ennek a beszélgetésnek az volt a fő célja, hogy kikecmeregjünk ebből a nehéz helyzetből.”

„Egyben nagyon hálásak lehetünk azért, hogy egy olyan csapatban vagyunk, mint a McLaren, mely hagyja, hogy versenyezzetek egymás ellen”- jegyezte meg. „Egy kicsit jobban kell tisztelnünk egymást.”

„Fontos, hogy továbbra is fejlődjünk”- tért át az MP4-28-ra. „Szerintem elég sokat javultunk az első verseny óta. A helyes irányba megyünk. Nem számítunk egy nagy ugrásra itt. Ha ennyire le vagy maradva az élmenőktől, akkor el kell kezdened csökkenteni a hátrányt, és mi ezt akarjuk. Ez egy nagyon fontos verseny lesz nekünk, hogy még többet tudjunk meg az autóról.”

Bottas az első évét tapossa a Forma-1-ben, és egyelőre nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt a többnyire sikeres 2012-es szezon után várták.

„Nem olyan volt a kezdés, mint azt akartuk. Ez biztos”- kezdte a finn. „De minden egyes alkalommal egyre többet értünk meg az autóról. Egyszerűen arról van szó, hogy egyes alkatrészek, melyek kifejlesztése mellett télen döntöttünk, zsákutcának bizonyultak. Most már sokkal jobban értjük a dolgokat, és múlt héten is volt egy jó aerotesztünk. Most tényleg a helyes irányba tartunk. Minden versenyre új alkatrészeket fogunk vinni a továbbiakban.”

„Ami engem illet, nem volt olyan rossz a kezdés. Ez még mindig csak az első évem az F1-ben versenyzőként, és sokat kell tanulnom. Sima kezdés volt, persze mindig lehetne jobb is. Az elkövetkező futamokon és az egész szezonban sokat akarok fejlődni”- zárta Bottas.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING