Perez: Erős második félévünk lesz!

Bár futamgyőzelmet is szerzett, összességében felemás első félévet tudhat maga mögött Sergio Perez 2021-ben. A csapatnál meglévő helyét megtartani akaró mexikói bizakodó a folytatást illetően.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sergio Perez Azerbajdzsánban és Franciaországban két egymást követő dobogót is szerzett, azóta azonban nem tudta érdemben segíteni Max Verstappent a világbajnokságért folytatott küzdelemben.

„Jó volt időt szakítani a feltöltődésre, szívni egy kis friss levegőt, és két hetet egy helyen eltölteni! Teljesen meg tudtam feledkezni az F1-ről, ami fizikálisan is mentálisan is fontos ilyenkor” – idézi Perezt a nyári szünet kapcsán a RacingNews365.

Még több F1 hír:

„Teljesen felfrissülve várom a szezon második felét, ami rendkívül intenzívnek ígérkezik. Fura belegondolni, hogy a szezon négy hónapon belül véget fog érni.”

„Nagyon éhes vagyok a sikerre! Nem csak Spában, hanem az év teljes további részében. Egyre jobban érzem magam az autóban, a megfelelő lépéseket tettük és úgy érzem, erős második félévünk lesz.”

Az előrejelzések alapján könnyen lehet, hogy az eső megbolondítja majd a belgiumi hétvégét. Perez szerint az időjárás különösen megkavarhatja majd a dolgokat a versenynaptár leghosszabb pályáján.

„Ezekkel az autókkal jó móka egy ilyen gyors pályán vezetni. Az időjárás gyorsan változhat Spa körül: lehet, hogy egyes helyeken száraz, míg máshol nedves lesz az aszfaltcsík, ami sok bonyodalmat okozhat” – mondta a mexikói.

Megérkezett a Michael Schumacherről szóló Netflix-dokumentumfilm előzetese

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Együtt nyilatkozik a sajtónak Bottas és Russell
Következő cikk Ilyen időjárás várható a 2021-es Forma-1-es Belga Nagydíj hétvégéjén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország