Perez: én fizettem meg az FIA inkonzisztens munkájáért
A Red Bull versenyzője, Sergio Perez úgy érzi, hogy sokkal súlyosabb büntetést kapott a 2022-s Forma-1-es Osztrák Nagydíj időmérője után, mint érdemelt volna, amiért az FIA rossz munkáját okolta.

Sergio Perez csak úgy jutott be a Q3-ba a pénteki időmérőn, hogy az utolsó Q2-es körén négy kerékkel elhagyta a pályát a 8-as kanyar levágásakor. Így hiába szerezte meg a negyedik rajtkockát, végül a sprintet csak a 13. helyről kezdhette meg.
Hiába jött fel végül az 5. helyig, Perez úgy érzi, hogy komoly lépéshátrányba került a futamgyőzelemért folytatott csatában az FIA miatt.
„Egyértelmű, hogy hibáztam, de szerintem én fizettem az árát annak, hogy az FIA nem tudja jobban betartatni a szabályokat” – nyilatkozta Perez többek között a Motorsport.com-nak a sprint után.
„Keményebb büntetést kaptam végül, mint amit érdemeltem volna, és elhasználtam az összes lágyamat is a Q3-ban, miközben az autómat is kockáztatnom kellett.”
„Azt látjuk, hogy inkonzisztens munkát végeznek, szóval remélhetőleg össze tuják kapni magukat, és hatékonyabban tudunk együtt dolgozni velük.”
Perez azt is hozzátette, hogy a sprintjének az egyetlen hozadéka az volt, hogy a célegyenes poros fele helyett az ideális ívről rajtolhat majd, és így szerinte még esélye lehet beleszólni majd a dobogós helyezésekért folytatott küzdelembe.
Binotto „Leclerc-rel együtt nevetett” a Ferrari megosztottságáról szóló híreken
Motort cseréltek a futam előtt Fernando Alonso autójában!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.