Perez emlékeztette Ricciardót: már nem Red Bullban ül!

Sergio Perez, a Racing Point versenyzője hazai pályán a hetedik helyen ért célba, miután sikerült visszavernie Daniel Ricciardo támadásait, ráadásul viccesen oda is szúrt az ausztrálnak.

Sergio Perez, Racing Point

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sergio Perez beállította a legjobb mexikói eredményét azzal, hogy a hetedik helyen ért célba a 11. helyről rajtolva. Checo a leintést követően vidáman nyilatkozott:

„Nagyon boldog vagyok! Szerintem tökéletes munkát végeztünk, és nemcsak ma, hanem szombaton is. Nagyszerű munkát végeztünk csapatként, nagyon elégedettek lehetünk a stratégiával is, tulajdonképpen tökéletesen menedzseltük a versenyt.”

„Akkor nyomtuk, amikor szükséges volt, és olyan helyen végeztünk, aminél a valós tempónk gyengébb volt. A Renault, a McLaren és a Toro Rosso is kicsit gyorsabb volt nálunk, szóval nagyon örülök, hogy ilyen eredményt tudtam elérni hazai közönség előtt.”

Még több F1 hír:

Mennyire volt nehéz magad mögött tartani Ricciardót?

„A futam legvégéig nagyon nehéz dolgom volt, tudtam, hogy nagyon erős a tempója, és azt is, hogy meg fogja nehezíteni a dolgomat. Próbáltam kicsit spórolni a gumikkal, hogy a futam végére is maradjon tapadás, ez pedig segített a védekezésben.”

A 11. hely rajthely volt a legjobb számotokra, tekintve a Toro Rossók mögötted végeztek?

„Ne felejtsük el, hogy mi egy másik kategóriába tartozunk, mint a top-3 csapat, szóval ez egy győzelem számunkra.”

De számítottál arra, hogy a McLarenek és a Toro Rossók előtt végezhetsz, mivel ők a lágy keveréken rajtoltak?

További híreink:

„Igen, tudtuk, hogy lesz esélyünk, de azzal is tisztában voltunk, hogy a Renault-k nagyon erősek lesznek. Ráadásul a két versenyző más stratégiát választott, szóval nem volt könnyű dolgunk.”

Hogyan láttad azt a szituációt, amikor Ricciardo megelőzött téged, majd lement a pályáról? Tudtad, hogy nem tudja majd bevenni a kanyart?

„Igen, tudtam, hogy nem fog sikerülni neki. A verseny után mondtam is neki, hogy már nem a Red Bullban ül, már nem tud megcsinálni ilyen manővereket! Eléggé a határon autózott, ez feltűnt nekem is, én is meglehetősen későn fékeztem, és jól tettem, hogy hagytam neki helyet, ugyanis így el tudtuk kerülni az ütközést.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg nem haragszik Kvjatra
Következő cikk Gasly nagyot ment, pedig nem volt 100%-os

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország