Perez elmondta, mi akadályozza abban, hogy felvegye a ritmust

Sergio Perez úgy gondolja, hogy a rövidebb szabadedzések megakadályozzák abban, hogy kellőképpen felgyorsuljon a Red Bull volánja mögött. A mexikói egyelőre nem képes hozni azt a teljesítményt, amit a Milton-Keynes-i alakulat elvár tőle.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Sergio Perez csalódottan nyilatkozott az időmérő edzést követően Barcelonában, hiszen az ideje csupán a 8. helyre volt elegendő. A versenyen aztán javítani tudott, ám így sem volt képes felzárkózni Bottas mögé, Leclerc végzett a 4. helyen, a mexikói a Ferrari mögött ért célba.

„Látni lehet, hogy kezdenek jönni a dolgok, de még nem állnak össze. Ám úgy gondolom, hogy amint képesek leszünk ezeket összerakni, meglesz a tempónk ahhoz, hogy elég gyorsak legyünk” – jelentette ki Perez.

Az idei évben a szabadedzések időtartama 90 percről 60 percre rövidült, ami jelentősen megnehezíti a csapatváltáson átesett pilóták dolgát. Perez úgy érzi, hogy mire véget ér a versenyhétvége, már képes felvenni a ritmust, ám akkor már késő.

Még több F1 hír:

„Nyilvánvalóan egyre magabiztosabb vagyok az autóban. Minden alkalommal, amikor a hét végére érünk, azt kívánom, bárcsak akkor kezdődne minden. Mivel korlátozott mennyiségű időt tölthetünk a pályán, nagyon nehéz felgyorsulni.”

„De tekintettel a szerény szombati napunkra, azt hiszem, hogy ez volt minden, amit tehettünk. Tehát ezt csak el kell felejteni, aztán a tanultakat magunkkal kell vinni Monacóba, ahol remélhetőleg erősebben térhetünk vissza.”

Vettel az Aston szenvedése miatt lenne ilyen nehéz helyzetben?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: 100 százalékot nyújtok, de ez is kevés Ocon legyőzéséhez
Következő cikk Bottas: Nem aggódom, hogy második számú leszek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország