Perez elárulta, hogy min ment el a 2023-as szezonja
Sergio Perez az Abu-Dzabiban megejtett teszten tapasztaltakat is fel kívánja használni a 2024-es szezonra történő készülése során. Mint mondja, sokat tanult az idei évből, és elsősorban szombatonként szeretne jobb teljesítményt nyújtani.
Hatalmas lemaradást volt kénytelen elkönyvelni idén Sergio Perez, aki még akkor sem tudott volna beleszólni a bajnoki küzdelembe, ha csapattársa, Max Verstappen nem tért volna vissza a nyári szünetről. A mexikói szerint a szombati napokon ment el az idénye.
„Úgy gondolom, hogy a vasárnapi forma idén nagyon-nagyon erős volt a részemről” – jelentette ki Perez a szezonját értékelve a RaceFans.net írása alpján. „Ez az egyetlen oka annak, hogy a bajnokságban a második helyen végeztünk.”
„Egyértelműen a szombati napok nagyon nehezek voltak ebben a szezonban, és ez olyasmi, amin dolgoznunk kell, hogy biztosak legyünk benne, hogy ott egy fokozatot kapcsolunk, és javítunk a jövő évre.”
Sergio Perez nem pazarolta az időt, hiszen miután a negyedik helyen végzett Abu-Dzabiban, rögtön autóba pattant, hogy megpróbálja tökéletesíteni a vezetési technikáját, ami véleménye szerint remekül sikerült.
„Nagyon sokat tanultunk, és nagyon eredményes is volt” – vélekedett a mexikói. „Jó és fontos volt beletenni az időt, és ez egy újabb eredményes nap volt. Főleg egy futamról kijövet, mikor minden nagyon friss.”
Mint ismert, Sergio Perez a negyedik legjobb időt autózta a teszten, amelyen 0,322 másodperccel maradt el a legjobb időtől, ugyanakkor a szintén Red Bullt terelgető Formula E-bajnok Jake Dennisnél így is több mint 6 tizeddel gyorsabb volt.
„Nagyon fontos, hogy ilyen napokat tudunk együtt tölteni a csapattal, mert kapunk néhány házi feladatot, amin csiszolgathatunk, amin dolgozhatunk, és így eredményesek lehetünk.”
A bajnokság második helyén végző mexikói pilóta azt is kiemelte, hogy a Forma-1-ben manapság rendkívül kevés gyakorlási idő áll a versenyzők rendelkezésére, így rendkívül fontos, hogy az ilyen eseményeket maximálisan kihasználják.
„Nyilvánvaló, hogy manapság már nincs semmilyen tesztelés. És még a tesztelés során is annyira korlátozottak a dolgok, amikkel játszhatsz, az idővel és a gumikkal. De összességében hálás vagyok a nehéz szezonért, mert sokat tanultam az autóról, a Red Bull filozófiájáról, sokkal jobban megértettem az autó koncepcióját, és nagyon remélem, hogy ez jövőre kifizetődik.”
Eközben az is kiderült, hogy a teszten nagy becsapódást átélő George Russell ijesztő balesetéhez mi vezetett. A Mercedes tisztázta, hogy a fékek szálltak el a brit autójában, aki nem tehető felelőssé a hibáért.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.