Perez csalódott, nem tudott mit kezdeni a gumikkal

Sergio Perez, a Racing Point mexikói pilótája roppant csalódott amiatt, hogy az esős időmérő első szakaszában már búcsúznia kellett, de reménykedik abban, hogy holnap jó taktikával előre tud majd lépni.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Sergio Perez a tegnapi szabadedzéseken mutatott tempója alapján igen nagy reményekkel várhatta a mai időmérőt, vagy azt, hogy az elmarad. Végül megtartották a kvalifikációt, ami a mexikói számára a lehető legrosszabbul sikeredett.

Bár a Racing Point másik pilótája, Lance Stroll sem szerepelt túl fényesen a maga 13. pozíciójával, ő legalább a Q2-be be tudott jutni, Pereznek ez nem sikerült, csupán a 17. helyet kapta el, és mint az edzés után elmondta, a gumikkal szenvedett:

Még több F1 hír:

„Igen, ez nagy csalódás. Igen jó hétvégénk volt, száraz pályán remek tempóval, ezt az esőben nem tudtuk megismételni. Nem tudtam a gumikat bemelegíteni, vagy 2-3 kör kellett, mire rendes hőfokon voltak, a végén egy jó körön voltam, de jött a piros zászló… Nem tudunk mit tenni, készülünk a holnapra.”

„Nagy kár, mert tegnap nagy dolgokat mutattunk, szóval volt bennünk potenciál. Tanulnunk kell ebből, ennyit lehet tennünk. A kérdés az, hogy holnap mire lehetünk képesek, jó taktikát kell kiagyalni, ez a cél. Nehéz lesz felkapaszkodni, de jó autó van alattunk és már korábban is sikerült, szóval remélhetőleg holnap is menni fog. A mai nap az lényegében más volt, mint a többi.”

Az edzés egyik legnagyobb meglepetéseként 12. helyet szerző George Russell közben a pontszerzésben reménykedik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Russell: cél a pontszerzés, ez még nem az autónk teljes potenciálja volt
Következő cikk Hamiltont is lenyűgözte a közel tökéletes köre a Stájer Nagydíjon az esőben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország