Perez boldog, hogy nem történt semmi komoly Dzsiddában

Sergio Perez kiesett a dzsiddai futamon, miután ütközött Charles Leclerc Ferrarijával és ezáltal fontos pontoktól esett el a csapata. A mexikói szerint képesek lehetnek Abu Dhabiban fordítani.

Sergio Perez, Red Bull Racing, walks back to the garage after crashing out at the restart

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Sergio Perez pechesen járt a vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíjon, ugyanis az egyik újraindításnál összeütközött a Ferrari pilótájával és kiesett. Ezzel elvesztette a lehetőségét annak, hogy Verstappent segítse a futam során és a Red Bull is fontos pontokat bukott a konstruktőri világbajnokságban.

„A piros zászló után azt hiszem, egy kicsit peches voltam, így vesztettem pár pozíciót. Aztán az újraindításnál volt egy jó helyem, akkor még jól álltak a dolgok, és sajnos nem sikerült megtartanom. Charles olyan pozícióban volt, ahol nem tudott mit csinálni, nem számítottam rá, hogy már ott lesz, mert nem volt több hely, és aztán ahogy a kanyarban mentünk, egyszerűen belegabalyodott a bal hátsó kerekembe."

Perezt arról is megkérdezték, hogy szükség van-e a pályán változtatásokra mielőtt négy-öt hónap múlva a Forma–1 ismét visszatér Dzsiddába, mire a mexikói így válaszolt: „Szerintem ez olyasmi, amit szívesen megbeszélünk majd a versenyzőkkel, az FIA-val, hogy lássuk, melyek a kérdéses pontok mindenki számára, és lássuk, mit lehet változtatni, és mit nem."

Még több F1 hír:

A mexikói szerint Lewis és Max közel vannak egymáshoz és jövő héten nagy csata várható köztük. Perez bízik abban, hogy képesek lehetnek megfordítani a dolgokat.  „Igen, ez egy nagy csata lesz. Remélhetőleg jók leszünk, erősebbek lehetünk szerintem, ezen a hétvégén egy kicsit erősebbek voltak nálunk, szóval jövő vasárnap remélhetőleg képesek leszünk megfordítani a dolgokat."

Sebastian Vettel azt mondta, hogy ez a pálya nyilvánvalóan remekül vezethető egy körön keresztül, de szerintey Suzukában is remekül lehet vezetni, betonfalak nélkül. Az utcai pálya vegyítése egy nagy sebességű pályával egyfajta kísérletnek tűnt, de úgy tűnik, minél tovább tartott ez a hétvége, annál több fenntartásuk a volt versenyzőknek.

„Igen, azt hiszem csak örülök, hogy nem történt semmi nagy baj. Szerintem a biztonságnak kell elsőbbséget élveznie. Tekintve, hogy ez egy nagyon rossz nap volt a csapat számára ebből a szempontból, szükségünk volt arra, hogy a mai nap jó legyen, de igen, nézzünk előre, és remélhetőleg Abu-Dzabiban még képesek leszünk megfordítani a dolgokat.“

Marko: Megvizsgáljuk, aztán megyünk a stewardokhoz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Úgy érzem magam, mintha egy bokszringben lennék
Következő cikk Horner: Hiányzik Charlie Whiting tapasztalata a Forma–1-nek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország