Perez: Verstappen bizonytalan rajtja miatt veszítettem pozíciót

Sergio Perez a harmadik helyről várhatta a sprintkvalifikációt, a rajtnál azonban veszített egy pozíciót a lágyakon induló Carlos Sainzcal szemben, majd hiába próbálta visszaelőzni őt, egyszerűen nem sikerült neki.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21, Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Zak Mauger / Motorsport Images

A két Red Bull számára összességében nem sikerült a legjobban az idei szezon utolsó sprintje, hiszen mindkét autóval veszítettek egy helyezést a rajtnál elfoglalthoz képest. Ők a közepes gumikat választották, de a lágyon indulók most ki tudták használni ezen előnyüket.

Perez a negyedikre eset vissza a start után, ezt követően pedig a futam nagyobbik részében Sainz Ferrarijának hátsó szárnyát figyelte, sokszor nagyon közel kerülve hozzá, de valós előzési kísérletet egyszer sem tudott indítani, a végére pedig már le is maradt kicsit.

Még több F1 hír:

A leintést követően a mexikói elárulta, hogy főleg az járult hozzá a pozícióvesztéséhez, hogy előtte csapattársa nem rajtolt a legjobban. „Nem volt ideális, mert Maxnak nem volt annyira ideális az indulása. Aztán el is ment a Ferrari.”

„Utána azt hittem, hogy viszonylag hamar meg fogom tudni előzni, de az utolsó kanyarban nehezemre esett rendesen kigyorsítani, és ez pecsételte meg a sorsom.” Perezt egyébként nem annyira lepte meg, hogy többen is a lágyat választották, de azt hitték, tudják majd tartani őket az elején.

„Sejtettük, hogy lesznek, akik meg fogják próbálni, de úgy voltunk vele, hogy igyekszünk majd magunk mögött tartani őket a rajtnál. Végül aztán nem így alakult.” Pereznek vasárnap tehát a negyedik helyről kell indulnia, és egyik feladata vélhetően az lesz, hogy feltartsa majd a mögé elég jó eséllyel felérő Lewis Hamiltont.

Bottas kockáztatott a lágyakkal és bejött neki

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: szomorú látni, hogy Rossi visszavonul a MotoGP-ből
Következő cikk Horner: tudjuk, hogy valami nem oké a Mercedes hátsó szárnyával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország