Perez: bánom, ahogyan a szezon közepe alakult

Sergio Perez számára nagy hét ez a mostani, hiszen következik a hazai versenye, és életében először ül egy futamgyőzelemre is esélyes autóban. Egy Mexikóvárosban rendezett eseményen beszélt a szezonhajrá kilátásairól, valamint az utóbbi hónapok nehézségeiről.

Sergio Perez, Red Bull Racing, 3rd position, in the Press Conference

Fotót készítette: FIA

Miután a 2021-es szezon középső része elég nehéznek bizonyult Perez számára, az utóbbi két futamon már tudott javítani, hiszen mindkétszer dobogóra állhatott, ezzel pedig visszakerült a harmadik helyért folyó bajnoki csatába is Valtteri Bottas ellen.

Öt versennyel a vége előtt a mexikói hátránya 35 pont Bottasszal szemben, ami nem kevés, de a Red Bull versenyzője hiszi, hogy ez jóval kisebb is lehetne, ha az év közepén jobban tud teljesíteni.

Még több F1 hír:

„Az alkalmazkodás több munkámba került, mint amire számítottam. Egy nagyon más autóval és csapattal találkoztam. Most már mindenképpen jobb a helyzet, de kissé elvesztem a szezon közepén, miközben olyan változásokat kerestem, melyek nem voltak elérhetőek.”

„Azt bánom, hogy akkor nem jöttek az eredmények. Elveszett három-négy futam, fontos pontok, miközben a rossz irányba mentünk el.” A Brit Nagydíjtól az Orosz Nagydíjig Perez csak háromszor szerzett pontot, és Olaszországban érte el a legjobb eredményét egy ötödik hellyel, miközben ezen időszakban a Mercedes is felerősödött.

Mindezek ellenére viszont a Red Bull 2022-re is bizalmat szavazott neki. „Könnyű volt nehézségekbe ütközni, miközben mindenki ellened volt, és sokan akarták az ülésemet. Én azonban megnyugodtam, arra gondoltam, hogy milyen jó vagyok, és mondtam magamnak, hogy csak idő kérdése, mire kitalálom a dolgokat.”

 

Ennek azonban már vége, Perez pedig a folyamatos dobogós helyezésekre tör. „Szerintem jó ritmusban vagyunk ahhoz, hogy a pódium legyen a cél a hátralévő futamokon. Sok minden forog kockán, és minden egyes pontnak nagy jelentősége lehet.”

A kérdés csak az, lesz-e esetleg esélye nyerni most hétvégén a hazai tömeg legnagyobb örömére. A helyzet hozhatja úgy, de úgy is, hogy el kell engednie Max Verstappent, aki a bajnokságért küzd.

„Ez egy komplikált helyzet. Majd látjuk, hogy alakul a verseny. Igazából mi csapatként dolgozunk. A legfőbb, hogy a csapat jól járjon. Az összkép a fontos, és meg kell vizsgálnunk a körülményeket. A versenyzés szépsége az, hogy a döntések az adott pillanatban születnek, másodpercek alatt, és ez nem könnyű” – mondta diplomatikusan a hazai sztár, aki azért titkon biztosan egy sikerben reménykedik Mexikóban.

Vettel szerint a pilóták nem bújhatnak el bizonyos témák elől

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A DtS új évadának egyik főszereplője Mazepin lesz
Következő cikk A botrányos Belga Nagydíj után „mindenképpen lesz kárpótlás”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország