Perez az RB16B-ről: Nagy potenciál van benne!

Sergio Perez úgy érzi, hogy a Red Bull új autója, az RB16B remek potenciállal rendelkezik, miután megjegyezte, hogy a filmforgatási nap során jelentős tapadást tapasztalt, amikor kint körözött a silverstone-i aszfaltcsíkon.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Sergio Perez, Red Bull Racing

Red Bull Racing

A mexikói pilótának volt alkalma közelebbről is megismerkedni a Red Bull 2021-es versenykonstrukciójával, hiszen a szerdai napon egy filmforgatási nap keretén belül a silverstone-i pályán körözhetett. Habár korlátozott kilométerszám állt a rendelkezésére, Sergio Perez számára ez a lehetőség így is rendkívül hasznosnak bizonyult.

„Látom a potenciált” – jelentette ki Perez a teszt után. „Nagyon boldog voltam, hogy az RB15 után már volt egyfajta sejtésem róla, hogy milyennek érződik a Red Bull kocsija. Szóval beugrani az autóba, abba, amelyikkel idén vezetni fogok, hihetetlen.”

„Minden sebességnél azt érzem, hogy az autó teljes tapadása remek. Ezt már most éreztem. Nem mentem még sokat, de azt már most látom, hogy az autó remek potenciállal rendelkezik” – tette hozzá a mexikói lelkesen.

Még több F1 hír:

Max Verstappen szintén megejtette első éles bevetését az RB16B-vel. A holland kijelentette, hogy érez különbségeket a tavalyi évhez képest, pedig mindenki tisztában van vele, hogy a jelentős változásokra 2022-ben kerül sor.

„Természetesen vannak különbségek. Úgy értem, hogy nagy a változás az autó padlólemezével kapcsolatosan, a hátsó részből sokat leszedtek. Szóval az autó kicsit másképp fog viselkedni. Ez az egész arról szólt, hogy kényelmesen érezzük magunkat az autóban, és kicsit megismerkedjünk vele. Aztán a munkát egyértelműen Bahreinben kell elvégezni.”

 

„Sok időbe telik, hogy 100 százalékosan kényelmesen érezzem magam, és arra számítok, hogy sok lesz a változtatás az első öt futamon, hogy minél jobban érezzem magam az autóval” – tette hozzá Verstappen.

„De azt kell mondanom, hogy hosszú utat tettünk meg. Helyszínt váltottunk. Beállítottuk az öveket. Minden alkalommal kicsit mást csináltuk. Szóval a prioritás, hogy jó érezzük magunkat, így amikor Bahreinbe érünk, készen fogunk állni a kezdőrúgásra...”

Videó: Először pályán a 2021-es Red Bull!


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb átszervezés a Ferrarinál: 4 részre osztják a karosszériarészleget
Következő cikk Red Bull RB16B technikai elemzés: az ördög a részletekben rejlik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország