Perez a szerződtetéséről: Ezzel kinyílnak előttem az ajtók

Sergio Perez úgy gondolja, hogy a Red Bull nemcsak ülést adott neki a 2021-es idényre, hanem az üléssel együtt jó néhány kaput is kinyitott előtte a jövőre nézve, amit talán majd kamatoztatni tud a későbbiekben.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Racing

Sergio Pereznek egy ideig azzal a veszéllyel kellett szembenéznie, hogy kikerülhet a Forma-1-ből, ám a 2020-as idény végén produkált remek formája lehetőséget teremtett a számára, hogy a Red Bull leigazolja őt a gyengélkedő Alexander Albon helyére.

A mexikói azonban továbbra sem ülhet nyugodtan a babérjain, ugyanis a Milton-Keynes-i alakulat mindössze egyéves szerződést kínált neki, ráadásul több fiatal tehetség is az ülésére pályázik, tehát rögtön eredményeket kell felmutatnia.

„Úgy látom, hogy ez egy kiváló lehetőség, hogy megmutassam a potenciált egy top autóban, egy top csapattal” – jelentette ki Perez. „Ez határozottan egy olyan lehetőség, mely megnyit sok másik ajtót. Meglátjuk, mi történik majd utána.”

Még több F1 hír:

„Biztosnak kell lennem abban, hogy ugyanazt csináljam, amit a múltban, hogy a maximumon teljesítsek, és hogy a legtöbbet hozzam ki a lehetőségből, amit kaptam, és csak élvezzem mindezt” – tette hozzá Perez.

A tapasztalt mexikói pilóta szerződtetését nem siette el a Red Bull, és ahogy Christian Horner is elmondta, volt idejük mérlegelni, mielőtt meghozták volna a döntést, mivel tudták, hogy Pereznek nincs más lehetősége az F1-ben.

„Nagyon mozgalmas volt” – mondta Perez, aki kitért arra is, hogy minden nagyon gyorsan történt. „Miután megkötöttem a szerződést, az év végén jártunk, de a motivációm elképesztően magasan volt. Alapvetően nem volt szabadságom.”

 

„Dolgoztam az erőnlétemen, hogy a lehető legjobban felkészüljek, aztán a mérnökökkel a gyárban, időt fordítottunk olyan dolgokra, amik számítottak, hogy megpróbáljunk felgyorsulni, amennyire csak lehet, mire Bahreinbe érkezünk tesztelni.”

„Ez egy új kihívás. Új emberekkel kell találkozni, új munkamódszerekkel és új technikákkal. Egyszerűen csak sokkal jobban ki kell nyitni az elmét, amikor csapatot váltasz, és amikor másképp kell csinálni dolgokat. Szóval ez egy hatalmas lehetőség pilótaként, hogy fejlődjek minden tekintetben.”

Hamilton messze nem elégedett: „Hogyan tovább?”


A Toyota Gazoo Racing 2021-ben egy hiperautóval áll rajthoz a WEC-ben, amelyről nemrég rántották le a leplet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari nem érti, miért titkolóznak a csapatok
Következő cikk Sainz egy dolog miatt aggódik a sprintfutamok kapcsán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország