Perez: a Red Bull nem tiltja meg nekem, hogy legyőzzem Verstappent

Az előzetes vélekedések és a jelenlegi bajnoki csata is azt sugallja, hogy Sergio Perez jelenleg csak második számú pilóta lehet Max Verstappen mögött. A mexikói azonban elmondta, hogy a szerződésében semmi olyan kitétel nincs, amely előírná az ő csapaton belüli szerepét.

Perez: a Red Bull nem tiltja meg nekem, hogy legyőzzem Verstappent

Az idei bajnoki küzdelemben nemcsak a két nagy sztárnak, de a csapattársuknak is jelentős szerep jut, hiszen ők nehezíthetik meg a rivális istálló életét, mint ahogyan tette azt mondjuk Perez Franciaországban is azzal, hogy közel maradt az élbolyhoz.

Így Hamiltonék nem tudtak kiállni egy újabb kerékcserére, mert féltek attól, hogy beragadnak Perez Red Bullja mögé, ez pedig segített Verstappennek is megnyerni a futamot. A kétszeres nagydíjgyőztes azonban kihangsúlyozta, nincs számára megtiltva a holland elleni csatározás.

„A csapat szerintem megmutatta, hogy mindkét oldalt remekül támogatja. Minél többet látják, hogy helyesen cselekszünk, annál jobban növekszik a bizalom is a felek között, és úgy gondolom, hogy jól tudunk összedolgozni. Az év még hosszú, szóval alázatosan kell folytatnom a munkát, aztán majd látjuk, meddig jutunk.”

Még több F1 hír:

A mexikói arra is kitért, hogy eddig remek a kapcsolata Verstappennel, az pedig különösen tetszett neki, hogy márkatársa is beállt az ünneplők közé a bakui futamgyőzelmét követően. „Lenyűgözött Max teljesítménye, de nincs túl sok hozzáfűznivalóm, mert jól tudjuk, hogy milyen jó és teljes versenyző” – mondta Perez a RacingNews365-nek.

„Jó a kapcsolatunk, megosztjuk az információkat, jobb vezetésre sarkalljuk egymást, és az autón kívül eléggé nyugodt fickó. Szerintem ebben a tekintetben jó az összhang kettőnk között.” Amikor megkérdezték tőle, hogy elfogadja-e a támogatói szerepet, ő elmondta, hogy még korai lenne feladnia az álmait, hiszen még van ideje.

Az tény, hogy a szezon kétharmadánál is több van még hátra, így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Perez esélyei már elúsztak, de ha továbbra is ilyen szoros marad a párharc az élen, akkor a Red Bull minden bizonnyal előbb-utóbb Verstappen mögé rendeli majd az újdonsült csapattársat.

Bekavar majd az időjárás Spielbergben?

megosztás
hozzászólás
A Pirelli már idén új F1-es gumikkal reagálhat a bakui botrányra

Előző cikk

A Pirelli már idén új F1-es gumikkal reagálhat a bakui botrányra

Következő cikk

Hamilton javított az F1 erősorrendjében a Francia GP után, de nem csak Verstappent látták jobbnak nála

Hamilton javított az F1 erősorrendjében a Francia GP után, de nem csak Verstappent látták jobbnak nála
Hozzászólások betöltése