Perez a rajtbüntetést vállalja a bokszutca helyett

Sergio Perez autója a monzai időmérő második szakaszában mondta fel a szolgálatot, a mexikói Racing Pointjában valószínűleg motort kell cserélni. A csapat nehéz döntés előtt áll.

Sergio Perez, Racing Point

Sergio Perez, Racing Point

Zak Mauger / Motorsport Images

A forma-1-es időmérő ritka pillanatokkal végződött, ám ebből már nem vehette ki a részét Sergio Perez. A Racing Point mexikói versenyzőjének autójában az erőforrás adta fel a harcot a Q2-ben, így csak a 15. rajthelyet szerezte meg. A Racing Point egyelőre még vizsgálja a hiba okát, de úgy készülnek, hogy vasárnap reggel motort kell cseréljenek.

Ebben az esetben két lehetőség van, vagy bevetik a 3. specifikációjú motort, és akkor Perez csak a bokszutcából rajtolhat, miután az autó specifikációja is megváltozik, vagy egy vadonatúj 2-es motort szerelnek be, és akkor csak rajtbüntetést kap a mexikói. A Racing Point utóbbi mellett döntene.

"Azt hiszem, hogy a 2-es specifikációval ugyan a 19. helyről rajtolna, de így is Max Verstappen elől indulna, meglátjuk, hogy alakul" - mondta Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke. Perez eddig is kettes számú motorral versenyzett Monzában, ám egy használttal, amelyet Kanadában vetettek be először. Erre azért volt szükség, mert a korábbi hármas számú motor még Belgiumban mondta fel a szolgálatot.

Még több F1 hír:

"Ha még egyszer visszaváltunk a 3-as motorra, az a teljesítmény és a büntetés közötti egyensúly érdekében lesz. Ha ne adj isten úgy alakul, hogy egyszer a Q1-ben utolsók leszünk, akkor be lehet vezetni ismét a hármas motort" - mondta Szafnauer, akitől a szombati meghibásodás kapcsán, a Motorsport.com azt kérdezte a csapatfőnöktől, hogy nem inkább megbízhatósági vélekedés áll a 3-as specifikáció jegelése mögött.

"Nem tudok ezzel kapcsolatban eleget, kérdezzék a Mercedest. Nem tudom, hogy van-e valamilyen alapvető hiba, mint mondjuk az elektronika, de ha az elején nincs vele ilyen gond, akkor később ennek már kisebb a kockázata. De ez a Mercedes dolga. Ugyanakkor ezek a motorok már nagyon megbízhatóak, a Mercedes valóban erős ezen a téren" - tette hozzá a Racing Point első embere.


Újabb klasszikus felvétel került elő a Motorsport.com archívumából, mely azt mutatja be, mi történik, ha egyszerre két autó érkezik meg a szűk monzai sikánokba. Spoiler: nem sok jó.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: senki sem kap büntetést a Monzában történtekért
Következő cikk Miért számították be mégis Bottas gyors körét?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország