Perez a megpörgéséről: „Nagyon hamar utassá váltam a kocsimban…”

A Red Bull-pilóta Sergio Perez volt a sprintkvalifikáció legnagyobb elszenvedője, hiszen az ötödik helyezés helyett mindössze a mezőny végéről indulhat a Brit Nagydíjon.

Perez a megpörgéséről: „Nagyon hamar utassá váltam a kocsimban…”

Sergio Perez az ötödik helyről kezdte meg a sprintkvalifikációt Silverstone-ban, viszont már a rajtja is rosszul sikerült, később pedig a Maggotts/Becketts kombinációnál elvesztette az irányítást az autója felett, és megpördült.

Bár folytatta a versenyt, nem tudta megelőzni a 17. helyezett Nicholas Latifit, és a csapat pár körrel a sprint vége előtt arra kérte a mexikóit, hogy jöjjön be a bokszba – azóta Helmut Marko elmondta, hogy Perez a bokszutcából fog rajtolni vasárnap.

További híreink:

A sprintkvalifikáció után Checo azt mondta a Sky Sportsnak, hogy nagyon sajnálja a történteket, és utassá vált a kocsijában a megpördülésnél.

„Alapvetően nagyon hamar utassá váltam a kocsimban annál a kanyarnál, rögtön azután, hogy ráléptem a gázra. Nagyon sajnálom, hogy ez történt, kizökkentett a pozíciómból, és onnantól kezdve nem tudtam mit tenni. Egyszerűen csak utas voltam.”

„Nagyon nagy kár, hogy ez történt, és a csapat szempontjából is sajnálatos az incidens. Rendkívül gyenge nap volt ez a részemről, vasárnap viszont új nap kezdődik, és már várom a versenyt.”

 

A kétszeres futamgyőztes elismerte, nehéz lesz mentálisan túltennie magát a történteken a Brit Nagydíjig, de egy új lehetőséget jelent számukra a futam.

„Nehéz lesz a dolog egy olyan nap után, mint a szombati, de a vasárnap egy új lehetőséget jelent számunkra, hogy kitaláljuk, mit tudunk jobban csinálni” – zárta Perez.

Összefoglaló a Brit Nagydíj sprintkvalifikációjáról…

megosztás
hozzászólás
HIVATALOS: Russellt megbüntették, a top 10-en kívülről rajtol!

Előző cikk

HIVATALOS: Russellt megbüntették, a top 10-en kívülről rajtol!

Következő cikk

Leclerc: Eddig tetszik a formátum, kockáztattam volna, ha lehetőségem lett volna egy jobb pozícióra!

Leclerc: Eddig tetszik a formátum, kockáztattam volna, ha lehetőségem lett volna egy jobb pozícióra!
Hozzászólások betöltése