Perez: a korai fékhiba az egész versenyemet tönkretette
Sergio Perez sokakhoz hasonlóan hátrasorolásos büntetést kapott az Olasz Nagydíjra, a Red Bull tempóját látva azonban erős felzárkózásban reménykedhetett. A futama azonban már az első etapon félrement, hiszen lángra kapott az egyik fékje.
Perez a 13. pozícióból kezdhette meg a vasárnap délutáni viadalt, de a felzárkózása nem ment annyira simán, mint például Carlos Sainznak, aki a 18. pozícióból indulva hamar a mexikói elé került.
Mivel Pereznek kevésbé ment jól a forgalomban való autózás, így már korán kerékcserére hívta őt a csapata. Ez rendben is volt, felkerültek a kemény abroncsok a Red Bulljára, időközben azonban füstölni, majd pedig enyhén lángolni kezdett a jobb első féktárcsája.
Ezt rögtön jelentette is csapatának, és úgy tűnt, talán véget is ér számára a viadal. A gondok azonban lecsillapodtak, így folytatni tudta a futamot, de összességében értékes időt veszített, és ennek volt köszönhető, hogy a végén csak hatodik lett.
„A versenyem már lényegében az elején tönkrement, amikor jelentősen felforrósodott a jobb első féktárcsám, és ezért is kellett kiállnunk. Aztán megkaptam a keményeket, de nem tudtam hőmérsékletre hozni őket, mivel sokat kellett spórolnom a féktávokon, amivel jelentős köridőt is vesztettem. Az első etapomnak ezzel annyi is volt” – magyarázta Perez.
„Ez összességében az egész futamomat befolyásolta, mert állandóan a fékkel kellett törődnöm. Ha nem teszem meg, akkor könnyedén elszállhatott volna, és azzal véget ért volna a versenyem.”
„A végén még kiálltunk egyszer, mert azt gondoltuk, hogy elkaphatjuk Lewist a lágyakon, de a biztonsági autó miatt erre már nem nyílt esélyünk. Jobb gumikon voltam, mint ő, ezért jó lett volna, ha újraindul a futam, sajnos azonban nem ez történt.”
„Számomra ez nem volt egy erős hétvége, és rengeteg munkánk van. Hétfőn már be is ülök a szimulátorba, hogy jó ritmusba kerüljek a folytatásra.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.