Perez a Formula E-be tart? „Folyamatosan tárgyalunk Checóval...”
A Formula E társalapítója, Alberto Longo a Formula E-be invitálja Sergio Perezt, akivel gyakran folytat tárgyalásokat egy esetleges váltás reményében.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy az idei szezon volt a legnehezebb Sergio Perez Forma-1-es pályafutásában – leszámítva a mclarenes kitérőjét –, hiszen nagyon sok helyről kritikák érték a mexikóit amiatt, hogy jelentősen elmaradt a tempója Max Verstappentől.
A Red Bull-pilóta ugyan szerzett két győzelmet, valamint odaért a pontverseny második helyére, számos alkalommal még a Q3-ba sem tudott bejutni, továbbá néhány „kínos” pillanatot is átélt, amikor például az utolsó körben előzte meg Alonso és Leclerc a szezon végén.
2024-ben a Red Bull kommunikációja szerint Perezzel számolnak a bikások, ám most úgy néz ki, hogy a mexikói aktív tárgyalásokat folytat a Formula E társalapítójával, Alberto Longóval. Mint ismert, Perez rajongói ezrével látogatnának ki a mexikóvárosi E-Prix-re, így ha ő is rajthoz állna, ez akár a sportág eddigi legnagyobb látogatottságát is eredményezhetné.
Más szempontok szerint is jól járna Perez a Formula E-vel, hiszen egy váltás esetén közel lehetne a családjához, valamint kevesebb kötelezettségnek kellene eleget tennie. Longo nagyon szívesen látná az F1-es futamgyőztes a sorozatukban.
„Folyamatosan tárgyalunk Checóval, és remélem, hogy átugrik az igazi versenybe” – jelentette ki a társalapító az AS médiának a Fox Sports beszámolója szerint. „A Formula E az otthonod, nyitva lesznek a kapuk, és szívesen látunk” – üzent Pereznek.
Eközben egyre inkább úgy tűnik, hogy két IndyCar-pilóta is hátat fordított a Forma-1-nek, mivel nem tudtak megállapodni egyik csapattal sem a száguldó cirkuszban
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.