Perez a 4. helye után: Örülök, hogy a Renault-k előtt vagyunk!

Sergio Perez, a Racing Point pilótája elégedett lehet, hiszen az időmérő edzésen a negyedik helyen végzett, mindössze a két Mercedes és Max Verstappen volt gyorsabb nála – utóbbiról azt gondolja, talált még egy fokozatot.

Sergio Perez, Racing Point

Sergio Perez, Racing Point

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Q3-ban remek teljesítményt nyújtva a negyedik helyen végzett Sergio Perez, akit csak a két Mercedes és Max Verstappen tudott megelőzni. Bár jövőre a mexikói már nem a silverstone-i bázisú istállót fogja erősíteni, ez a tény a jelek szerint negatívan biztosan nem befolyásolta a teljesítményét.

A Racing Point továbbra is harcol a konstruktőri harmadik helyért, ebben pedig nagy szerepe lehet Pereznek is, aki elégedetten nyilatkozott a kvalifikáció után.

Még több F1 hír:

„A saját munkámra koncentrálok és minden versenyhétvégén jól akarok teljesíteni. A csapat támogat engem, és a legjobbat érdemlik. Ma Verstappennek sikerült még egy fokozatot találnia. Eleinte olyan gyors volt, mint mi, aztán hirtelen már a Mercedesekkel volt” – kezdte Perez.

„Ennél nem is lehetett volna jobb köröm. Örülök, hogy a Renault-k előtt végeztünk” – tette hozzá Checo, akinek egyelőre még nincs helye 2021-re, bár sajtóhírek szerint közel a megegyezés a Haas csapatával.

Lance Stroll időmérője viszont már nem alakult ennyire jól: a kanadai versenyző technikai probléma miatt már a Q2-ben búcsúzott, mivel a piros zászlós szakaszt követően már nem tudott pályára gurulni.

Lance Stroll, Racing Point, settles into his seat

Lance Stroll, Racing Point, settles into his seat

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„A motor túlmelegedésével voltak problémáink. Nem tudom pontosan, hogy mi volt a gond, de nem tudtunk kijönni a pályára. Frusztráló, de nem voltunk gyorsak a mai kvalifikáción.”

„Holnap természetesen meg fogunk próbálkozni a felzárkózással, de nagyon nehéz előzni ezen a pályán. Viszont minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni” – szögezte le a 13. helyen végző versenyző.

Leclerc: Most le kell nyugodnom…


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon szerint is zavarba ejtő a különbség Verstappenhez képest
Következő cikk Ricciardo: "Akkor holnap megverjük Hamiltont!"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország