Paul Hembery: Legyenek igazi hősök a Forma-1-es pilóták!

Paul Hembery: Legyenek igazi hősök a Forma-1-es pilóták!

A háttérben a Forma-1-es válságról Paul Hembery-nek, a Pirelli Motosport főnökének is megvan a véleménye, és már a megoldást is kigondolta – ezért hangsúlyozza annak szükségességét, hogy példaként a Nascart kellene megvizsgálni.

A versenynaptárból eltűnnek a nagy múlttal rendelkező versenypályák, a nézőszámok esnek mind élőben, mind a TV előtt, ennek következtében a szponzorok száma is megfogyatkozott, egy kisebb létszámú rajtrács maradt, és vitatkozó csapatfőnökök, akik nem tudnak közös megegyezésre jutni a jövőt illetően. A Forma-1 általános helyzetét jelentősen fényesebben képzelnénk el a 66. világbajnoki címért folytatott küzdelem kezdetekor.

A következő hétvégén a mezőny Kínába, Shanghaiba repül, hogy megrendezzék a szezon harmadik versenyét – a Német Nagydíj lemondása után a 19 versenyből álló szezonban. A Forma-1 mostanában ritkán kerül az újságok címlapjára. Talán a Ferrari első győzelme változtathat ezen, hiszen két éve nem nyertek futamot.

Tekintettel a jelenlegi nehéz helyzetre a Forma-1 kizárólagos gumiabroncs beszállítója egy radikális irányváltást követel a királykategóriában. „Egy olyan sportban tevékenykedünk, aminek a nagy részét a technológia teszi ki. Szívesen látnám, ha a vezetőkre ismét „királyként” tekintenének.” – nyilatkozta a Pirelli Motorsport főnöke, Paul Hembery a The Guardiannak.

„Szeretném, hogy a pilóták hősök legyenek.” – mondja Hembery. Magyarul, a nemzetközi Forma-1-nek az egyesült államokbeli Nascar példáját kellene alapul vennie. „A Nascarban a pilóta a „király”, sőt még azok a versenyzők is többmilliós szerződéseket írnak alá, akik a mezőny végén mennek.” – és a Pirelli Motorsport főnöke ezt nem csak azért tudja, mert a Forma-1-es melbourne-i szezonnyitó futam előtt kilátogatott a Nascar versenyre, a Las Vegas Motor Speedway-en.

Michael Annett, aki a pontok alapján a Nascar topligában jelenleg a legutolsó versenyző, az eddig lezajlott hat verseny alapján, 700.000 amerikai dollárt kapott a szolgálataiért. A címvédő Kevin Harvick, aki jelenleg is vezeti az összetettet, illetve a fizetési listán is az élen jár, már eddig 2.5 millió amerikai dollárt halmozott fel a szezonban.

Harvickra és Annettre egyaránt igaz, ahogy a többi Nascar pilótára is, hogy a jövedelmük jelentős hányadáról nem szerződésben állapodnak meg, hanem pénzdíj keretében kapják. Hembery hasonló értékbecslést képzelne el a Forma-1-es pilóták esetében is – és nem csak a Forma-1-es topcsapatok esetében: „Szívesen látnám, ha a mi pilótáinkat is eszerint a rendszer szerint fizetnénk ki.”

Annak érdekében, hogy a Forma-1-es show javuljon, ami valamennyi érintettnek igazán előnyös lenne, a Pirelli Motorsport első embere felvetett néhány ötletet. „Úgy gondolom, hogy ha péntek este tartanánk egy időmérőt, ahol valamit nyerni lehetne, az jó ötlet lenne. Ezzel a promóternek is eladhatnánk valamit. Aztán egy sprintfutam szombaton, így a szombaton kilátogató nézőknek is élményt és dobogósokat adhatnánk.”

Nyilvánvaló, hogy Hembery azt szeretné, hogy a Forma-1 jobb színben tűnjön fel a nyilvánosság előtt. Az olasz gumiszállító szerződése Bernie Ecclestone-nal – vagyis a FOM-mal – 2016 végén lejár. „Megpróbáljuk kideríteni hogy lesz 2017-től. Szeretnénk tudni a tervet. A szórakoztatóiparban tevékenykedünk. Ha az embereknek nem tudunk élményt adni, akkor nem figyelnek ránk. Majd pedig nem jönnek a szponzorok. Ez egy ördögi kör.”

A Pirelli Motorsport főnökének következtetése tehát egyértelmű: „Valakinek kézbe kell venni az irányítást, és azt mondani: „Ezt így csináljuk.”. Nem lehet még egy válságos évünk, amikor keressük a kompromisszumot.” A radikális javaslatok leghamarabb 2016-ban valósulhatnának meg, ha végre meg tudnának egyezni a döntéshozók…

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING