Páratlan lenne a három olasz F1-es verseny a 2020-as szezonban

Soha ezelőtt nem fordult elő a Forma-1-ben, hogy egy szezonban három olasz futamot is rendeztek volna. Antonio Giovinazzi kivételes helyzetbe kerülne, mivel három alkalommal is hazai pályán versenyezhetne.

Fly over

Fotót készítette: Alessio Morgese / Luca Rossini

Monza helye biztosított, de úgy tűnik, hogy a legendás pálya csak egy versenynek ad otthont, ellenben például az évadnyitó Red Bull Ringgel, vagy a nem sokkal utána következő Silverstone-nal. Az osztrákok és a britek között pedig a Hungaroring látja vendégül az F1-es mezőnyt.

Még több F1 hír:

Monza mellett Mugello és Imola lehet még esélyes. Sőt, a hírek szerint a mugellói aszfaltcsík rendezését lassan gyakorlatilag biztosra vehetjük, így egy teljesen új helyszín debütálhatna a 2020-as F1-es naptárban.

A Ferrari nemrég tesztelt a saját tulajdonában lévő pályán, de csak a 2018-as autóval, bár valószínűleg így is szereztek némi plusz információt, amiket Sebastian Vettel és Charles Leclerc fel tud használni.

Imola állítólag csak „B” terv, és szintén közönség nélkül rendezhetné meg a versenyét. Antonio Giovinazzi nagyon örülne ennek, mivel lehetősége lehetne arra, hogy háromszor is otthon versenyezzen, bár valószínűleg közönség nélkül.

„Nagyon örülök annak, hogy ezeket a híreket hallom, mert számomra az, hogy háromszor is Olaszországban versenyezhetek, soha többé nem fog megtörténni. Én lennék az első olasz pilóta, aki egy év alatt három olasz versenyen áll rajthoz.” - mondta az F1 podcast műsorában az Alfa Romeo pilótája.

 

Fotó készítője: Alfa Romeo

„Nagyon király lenne. Egyelőre nem tudjuk, hogy mindez megvalósul vagy sem, de nagy támogatója vagyok az ötletnek. Sajnos ez nem lenne ugyanaz, mint tavaly, mert számomra más, amikor a közönség előtt versenyezhetek, és most az emberek nem lesznek ott.”

„A három olasz verseny miatt azonban nagyon boldog lennék. Igencsak izgatott vagyok a hír hallatán. Meglátjuk, hogy mi történik, de mint már mondtam, támogatom az ötletet. Három fantasztikus pályáról beszélünk.”

„Monzában sok tapasztalatom van, ahol rengeteg futamom volt. Tavaly az első Olasz Nagydíjamon vettem részt, szóval számomra ez egy különleges pálya. Mugello pedig egy új F1-es autóval hihetetlen lenne. Csodálatos lenne ott menni egy időmérős kört, de Imola is ide tartozik, melynek nagy a történelme. Ez egy nagyon gyors és keskeny pálya. Mind a három pályán versenyezni akarok, mert fantasztikusak és izgalmasak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Villeneuve szerint a Vettel-helyzet miatt szörnyű lehet a környezet a Ferrarinál
Következő cikk A Red Bullnál még mindig a Mercedes és Hamilton a favorit, de Verstappen soha nem volt még ilyen jó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország