Pár hét és kezdődik Brad Pitt Forma-1-es filmjének forgatása

A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali elmondta, a Brad Pitt főszereplésével a sportágról szóló film pár hét múlva kezdődő forgatása „komolyan jelen lesz” az idei versenyhétvégéken.

Brad Pitt in the Aston Martin garage

A jelenleg még cím nélküli filmet az a stáb készíti, aki a tavalyi Top Gun: Mavericket is, Lewis Hamilton pedig producerként és tanácsadóként segíti őket. A következő hetekben indul a forgatás egy silverstone-i főhadiszálláson, de a jelenetek egy része az F1 egyéb versenypályáin fog játszódni, a versenynaptárhoz igazították ezek rögzítését.

Pitt, a producer Jerry Bruckheimer és a rendező Joseph Kosinski a tavalyi Amerikai Nagydíjon tárgyalt a csapatfőnökökkel, akikkel azóta is egyeztetnek arról, hogyan jelenjenek meg az istállók a filmben. A filmet a sportág népszerűségének növelése szempontjából fontosnak tartó Domenicali az F1 befektetőinek arról beszélt, fontos, hogy a forgatás ne zavarja a versenyek menetét.

„Jerry Bruckheimer a producer és Joe Kosinski a rendező. Ezzel is megmutathatjuk, miben más, amit mi akarunk. Amikor elkezdtük az együttműködést a Netflixszel, a Forma-1-es közönség nem értette, miért, ez nem a sportág helye. Ma viszont már tudjuk, mekkora hatalma van. Aztán megjelentünk a közösségi médiában és biztosítottuk, hogy minden résztvevő aktívan reklámozza a sportot.”

„A film is ennek az eszköze. Igazából hamarosan meg is kezdjük a forgatást Silverstone-ban és látni fogják, hogy ez lesz az első film, ami a versenyeken lesz rögzítve. Elég komolyan jelen lesz a produkció a versenyhétvégéken, ezt majd kordában kell tartanunk, de ez is megmutatja majd, hogy a Forma-1-ben nincs megállás.”

A Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei azt igyekezett kihangsúlyozni, hogy a Forma-1 nem támaszkodhat a Drive to Survive-ra hosszú távú promóciós eszközként és hogy a film tovább segíthet a sportág ismertségének növelésében:

„A Simpson család több mint húsz éve megy, de nem sok sorozat képes erre. A Drive to Survive csodálatos, de nem támaszkodhatunk rá, mint az egyetlen promóciós eszközünkre. Frissítenünk, változtatnunk kell. Szerintem azzal, hogy beszálltunk az F1-be, pont ezt tettük. Stefano segítségével elindítottuk a sportágat az Instagramon és a TikTokon, épp ezért, mert frissítünk.”

„A film, ahogy a vegasi futam, egy új szint lesz. Ahogy a Drive to Survive is hatalmas dolog sokaknak a világon. Szoktam utazni és sokan még ma is felkapják rá a fejüket. A Forma-1-es közegben valóban ismert, de azon túl nem annyira.”

„Brad Pitt főszereplése, Lewis Hamilton tanácsai, Bruckheimer munkája és a Top Gun: Maverick rendezője – már láttunk ízelítőt abból, hogy mit fognak csinálni, hogy hogyan fogják az autókat felépíteni. A Top Gunból van a technológia és lenyűgöző lesz.”

Domenicali szerint az új rajongókat nem zavarja a Red Bull egyeduralma.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner tiszta vizet öntött a pohárba két versenyzőjének kapcsolatáról
Következő cikk Leclerc és Norris hasonló cipőben, mi a teendő?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország