Forma-1 Brazil Nagydíj

A pályára került szegek okozták Alonso és Hamilton defektjét a 2023-as Forma-1-es Brazil Nagydíj szabadedzésén

A Pirelli felszólította az FIA-t, hogy a 2023-as Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérője előtt alaposan takarítsák le az interlagosi pályát, miután az aszfaltra szórt szegek miatt Fernando Alonso defektet kapott a pénteki szabadedzésen.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Lewis Hamilton és Fernando Alonso is bal hátsó defektet kapott Sao Pualóban a Brazil Nagydíj egyetlen pénteki szabadedzésén, ami komoly hátrányba hozhatta őket a versenyhétvége egyetlen, egyórás gyakorlásán.

A Pirelli elmondása szerint a pályára szórt szegek és csavarok okozták a pilóták defektjeit, amelyekből a legtöbbet a bokszutcában találtak a csapatok, így az olasz gyártó F1-es projektját vezető Mario Isola hivatalosan is felkérte az FIA-t arra, hogy az időmérő előtt alaposan takarítsák le a pályát.

„A törmelék miatt több pilóta is defektet kapott, a defekteken kívül pedig több szett gumin is találtunk vágásokat” – mondta Isola. „A bokszutcában ez nagyobb problémát okoz, mint a pálya többi részén, de nem hagyhattuk figyelmen kívül ezt a rendszerszintű problémát.”

Az Aston Martin teljesítményigazgatója, Tom McClullough elmondta, hogy a csütörtöki pályabejárást követően a csapat észrevette, hogy a hétvégét megelőző esőzések rengeteg törmeléket szállítottak a pályára, és erről az FIA-versenyigazgató Niels Wittichnek is szólt.

McCullough így nyilatkozott: „Mindig körbesétálunk a pályán és méréseket végzünk, hogy megértsük, milyen a tapadási szint és a pálya állapota. Most nagyon piszkos volt a pálya, amiért átfolyt rajta az esővíz, és a sár is látható volt, amikor körbementünk.”

„Viszont ekkor nem vettünk észre törmeléket a pályán. De, amikor Fernando teljesítette az első körét, azt mondta, hogy »sok a kő, olyan, mintha homokfúvás érne, miközben vezetek«. Mi pedig láttuk, hogy elég kemény ütést kapott a kocsi eleje és az első szárny.”

Bocsánatot kért az Alonso-pletykákat kirobbantó spanyol újságíró.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bocsánatot kért a posztjáért a „hihetetlen” pletykáról író újságíró
Következő cikk Mika Häkkinen: Két F1-es versenyző állíthatja meg Verstappent!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország