Palmer Massa helyét akarja a Williamsnél, de az IndyCar is opció számára

Jolyon Palmer elsődleges terve az, hogy a Forma-1-ben maradjon és 2018-tól a Williams versenyzője legyen Lance Stroll csapattársaként.

A brit pilóta ugyan bajnok lett a GP2-ben, az egyik leggyengébb pilótának tartják őt a Forma-1-ben, aki idén először Szingapúrban szerzett pontot a bajnokságban. Nico Hülkenberg egyedül cipeli a hátán a Renault istállóját, mely időközben bejelentette Carlos Sainz Jr, szerződtetését.

Palmer számára ez annyit jelent, hogy hamarosan távoznia kell Enstone-ból, de idő előtt nem akarja elhagyni az istállót. A hírek szerint a Renault már több mint 4 millió eurót kínál neki, de a brit nem adja át a helyét az utolsó versenyeken, mivel hisz abban, hogy bizonyíthatja a tehetségét és ülést kaphat a Williamsnél, ahol állítólag Paul di Resta a favorit, de Robert Kubica és Pascal Wehrlein is megelőzi őt a sorban.

„Azt gondolom, van esély a Williamsnél. Nem hiszem, hogy megerősítették volna a terveiket a folytatást illetően. Nem tudom, hogy őszinte legyek. Csak arra koncentrálok, hogy minden versenyből a legjobbat hozzam ki, és minden futamon megmutassak, hogy mire vagyok képes.”

„Nyilvánvalóan megnézem a lehetőségeket. Jelenleg arra koncentrálok, hogy a lehető legjobban végezzem el a munkámat. Tudom, hogy mit szeretnék csinálni, és még hat verseny hátravan az idényből, Megpróbálok pontokat gyűjteni, és megmutatni azt, hogy mit tehetek.”

„Akár az F1-ben maradok, akár nem, az F1 a legjobb helyszín arra, hogy megmutasd a képességeidet. Még mindig tartozom ezzel, és a következő futamokon az a célom, hogy ezt nagyon is megmutassam.”

Stroll a milliárdos háttere miatt biztosan maradni fog a Williamsnél, de papíron Massa ülése még mindig szabad, mert a brazilra nem igazán tartanak igényt.

„Amennyire én látom, a Williamsnél van még egy szabad ülés. Persze vannak más pilóták is rajtam kívül, akik pályáznak erre, de az esély adott. Mindent megteszek, amit csak lehet, aztán majd meglátjuk, hogy mi történik.”

A tesztpilótai szerep biztosan nem érdekli Palmert, még a Williamsnél sem: „Nem érdekel egy harmadik vezetői szerep. Vannak más lehetőségek is. Olyasvalami, ami nagyon élvezetes.”

Palmer elismerte, az IndyCar is a lehetőségei között szerepel, vagy szerepelhet:

„Nyitott vagyok. Ez is egy lehetőség, de az F1-en kívül rengeteg hely van a versenyzésre. Az IndyCar az egyik ilyen, de azt nem mondom, hogy ezt preferálom, vagy sem. Nyilvánvalóan ez egy nagyon más széria és sok gondolkodást igényel.”

A brit szerint Max Chilton jó formája Amerikában példát mutatott arra, hogy a Forma-1 után is van élet.

„Egyértelműen volt néhány jó pillanata. Majd meglátjuk, hogy mit fogok csinálni. Jelenleg nincsenek egyértelmű terveim. Különböző lehetőségek vannak az asztalon és van néhány, amit szívesebben csinálnék.”

„Egy dolog, amit mondhatok és az az, hogy ha az F1-es fejezet lezárul számomra, akkor nyilvánvalóan egy új karrier kezdődik számomra, és mindent bele akarok adni, és hosszabb távon csinálni valamit. Az F1 egy nagyszerű sorozat, és itt szeretnék maradni, de ha nincs egy biztos ülésed az egyik legjobb pilótaként, akkor a nyomás évről évre csak növekszik. Szeretném folytatni a versenyzést és élvezni azt, bárhol is legyek. A hosszabb távú dolgok érdekelnek leginkább.”

A WEC nem igazán tartozik Palmer vágyai közé: „Mindig is azt mondtam, hogy a kerék a kerék elleni versenyzést kedvelem. Tudom, hogy az LMP1 is az, de ezek a hosszú távú versenyek nagyon mások. Lehetőségnek lehetőség, és látni kell, hogy mi az elérhető ebből. Ugyanakkor én szívesebben versenyeznék kerék a kerék ellen egy pozícióért.” 

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jolyon Palmer
Csapatok Renault F1 Team , Williams
Cikk típusa Interjú