Palmer: "Ez volt az utolsó szög Albon koporsójában"

A volt pilótából lett szakértő, Jolyon Palmer attól tart, Alex Albon megpecsételte a sorsát a Red Bullnál a Portugál Nagydíjon mutatott teljesítményével.

Alex Albon, Red Bull Racing, arrives on the grid

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A rajtrácson még a hatodik kockába felálló Alex Albon inkább hátra ment, mint előre és végül a 12. helyen végzett Portimaóban, ezzel még nagyobb nyomást helyezve magára a küzdelemben, hogy megtarthassa 2021-ben is a Red Bull ülését.

Christian Horner még tegnap úgy nyilatkozott, hogy a portimaói és az imolai versenyek nagy szerepet játszanak majd a döntésükben, Jolyon Palmer azonban a BBC Five Live Chequered Flag című műsorában elmondta, szerinte a tegnapi futam alapján már meg is születhetett a döntés.

Még több F1 hír:

„Borzalmas versenye volt, tényleg iszonyatos. A rajtnál a lágyokon visszaesett, holott a gumik alapján meglett volna az esélye, hogy feljebb kerüljön, hiszen a közepeseken futókon komolyan látszott, hogy szenvednek a felmelegítésükkel.”

„Albon ehelyett kiesett az első tízből és utána már meg sem előzött senkit, legalábbis én nem emlékszem rá, hogy bárki mellett elment volna. 12. lett Kimi Raikkönen mögött, aki az ötödik helyig feljött, de aztán az egész középmezőny elment mellette, Vettel ütötte ki a pontszerzők közül.”

„Albon ehhez képest az egész futamot mögötte teljesítette, amögött az Alfa Romeo mögött, ami a 16. helyre kvalifikálta magát. Képtelen volt bármilyen szinten beleszólni a versenybe, ráadásul később a saját csapattársa is lekörözte.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20, and George Russell, Williams FW43

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20, and George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Most a legnagyobb rajta a nyomás és most volt talán a legrosszabb hétvégéje, de a Red Bull színeiben mindenképpen a legrosszabb versenye volt, ennél rosszabb időpontban pedig nem is jöhetett volna.”

„Szerintem ezzel elfogyott vele szemben a türelem. Hacsak a csapat nem talál valami sérülést az autón, vagy bármit, ami megmagyarázná ezt a dolgot, őszintén úgy hiszem, hogy ez volt az utolsó szög a koporsójában.”

Palmer szerint amennyiben Albon valóban elveszíti a helyét a Red Bullnál, az AlphaTauri által nyújtott védőhálóban fog kikötni Pierre Gasly mellett: „Nagyon nehéz a helyzete, de szerintem nem fog távozni a Forma-1-ből, szerintem visszaküldik az AlphaTauriba, ahogy Pierre Gaslyt. Onnantól pedig ki tudja, mi lesz. Ez még csak a második éve a Forma-1-ben.”

Lovagi elismerés Hamiltonnak: „kétségtelenül a valaha volt egyik legnagyobb sportoló”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Nyilvános bocsánatkérést követel a Mongol Identitás Max Verstappentől
Következő cikk Brawn: Leclerc Schumacherre és Hamiltonra emlékeztet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország