Pálfordulás a Renault-nál: Bosch befecskendezésre váltanak a V6-os turbókkal?

Mégsem lesz a Mercedes kizárólagos partnere a visszatérő Bosch, miután a Renault-nál úgy döntöttek, hogy áttérnek a német cég termékeire. Ezzel a Ferrari kaphat kizárólagosságot a Magneti Marellitől.

Korábban beszámoltunk róla, hogy milyen fontos szerepet kapnak idén az injektorok, mivel az 1.6 literes erőforrások már közvetlen befecskendezésesek lesznek. A fogyasztást harmadával kell csökkenteni 2014-ben a V6-os egységekkel, ebben oroszlánrész jut az 500 bar nyomással tevékenykedő alkatrésznek. A Magneti Marelli monopol helyzetben volt a 2.4 literes V8-as erőforrások korában, de az idei szezonban visszatér a Bosch, mely kezdetben csak a Mercedesszel állapodott meg.

Az olasz omnicorse számolt be arról, hogy a Renault állítólag váltott, és átáll a Bosch termékeire. A Renault a Magneti Marellivel együtt fejlesztette ki a V6-os motort, de a tél folyamán úgy döntöttek, lecserélik a beszállítót. Az említett oldal szerint a lépés mögött kereskedelmi – azaz anyagi – okok állnak: a Bosch injektorai olcsóbbak, és Rob White technikai igazgatónak tartania kell magát a Renault Sport F1 számára meghatározott kerethez.

A motorgyártók bármelyik beszállítót választhatják, amelyik rendelkezik az FIA engedélyével és homologizálták a termékeit. Így két lehetőséget lehet mérlegelni: Magneti Marelli vagy Bosch. Az új erőforrások befagyasztása február 28-tól lép életbe, tehát addig kell dönteni. Az omnicorse információi szerint a Red Bull, a Lotus, a Toro Rosso és a Caterham motorjaiban már Bosch injektorok lesznek.

Egyelőre nem tudni, hogy a Honda melyik gyártó termékeivel fog elrajtolni az F1-ben. A fentiek a Ferrarira lesznek hatással, mivel a Magneti Marelli egyedül a Scuderiának fog szállítani 2014-ben: a 059/3 kódjellel ellátott turbók „kiváltsága” lesz a hazai injektor, mely már képes hozni az 500 baros nyomást, ellentétben a Bosch-sal. A németeknek még kell egy kis idő, hogy elérjék a küszöböt.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING