Paddy Lowe szerint a Halo alkalmazása komoly gondokat okoz a csapatoknak

A Williams mérnökrészlegének vezetője, Paddy Lowe ejtett néhány szót a 2018-ban bevezetésre kerülő Haloról, amelynek telepítése kulcsfontosságú feladat lesz.

A Halo érkezése meglehetősen komoly feladat elé állítja a csapatokat, és nem feltétlenül az aerodinamikai szempontok miatt, ahogyan azt korábban hallani lehetett, hanem sokkal inkább a rögzítés módja és annak nehézsége miatt.

„A Halo felszerelése egy kifejezetten nagy projektnek tekinthető. Még mindig dolgozunk a részleteken, de az már most látszik, hogy az elem rögzítése nem egyszerű dolog. Mivel adott esetben rendkívül komoly terhelést kell kibírnia, véleményem szerint sokkal inkább a struktúrája kerül előtérbe, nem pedig az aerodinamikára gyakorolt hatása”, nyilatkozta a vezető.

A 2018-as törésteszteknél már aktív része kell, hogy legyen az autóknak a Halo, aminek elképesztő erős felépítéssel kell rendelkeznie, hogy kiállja a próbákat. A robusztus felépítés azonban plusz súlyt eredményez, ami Lowe szerint akár időveszteséghez is vezethet.

„Úgy gondolom, hogy a Halo hatással lehet a teljesítményre. A kulcskérdés valószínűleg az, hogyan tudod rögzíteni az elemet úgy, hogy az a követelményeknek is megfeleljen – és mennyi súlyt kell feláldoznod, mert az teljesen egyértelmű, hogy bármit is teszel az autóra, az biztosan növelni fogja az összsúlyt.”

A vizuális szempontból erősen megkérdőjelezhető látványt nyújtó fejvédőelemről korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az akár az autó aerodinamikai hatékonyságára is komoly hatással lehet, ám Lowe szerint az új kiegészítő csak minimálisan befolyásolhatja a légáramlatokat. A vezető szót ejtett az esetlegesen alkalmazható kreatív megoldásokról, vagyis az apró trükkökről is, melyek kapcsán elmondta, ilyen tekintetben nagyon limitált mozgásterük van. 

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok Williams
Cikk típusa Motorsport.com hírek