Paddy Lowe nem ért egyet Hamiltonnal: A Mercedesnek volt a legnagyobb előnye

Paddy Lowe egy friss interjúban elárulta, hogy a 2014-es évben olyan előnyük volt a Mercedesnél, hogy sok sokszor letekert motorral versenyeztek – és nyertek.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

A Forma-1 egyik legjelentősebb szabályváltoztatását kétség kívül a Mercedes használta ki, hiszen a hibrid éra beköszönésével ők lettek a legdominánsabb a csapat a száguldó cirkuszban, és sorra nyerték a világbajnoki címeket.

Lewis Hamilton 6, míg Nico Rosberg 1 alkalommal ért fel az összesített pontverseny élére, azonban a Mercedes a konstruktőri bajnokságban is tarolt, hiszen 8 alkalommal tudták a legtöbb pontot gyűjteni egymás után a csapatok versenyében.

Ezen időszak alatt Toto Wolff irányította az alakulatot – ahogy teszi ezt a mai napig –, ám alatta már jó néhány szakember kicserélődött. Ilyen például Paddy Lowe, aki a technikai részlegen töltött be fontos szerepet, mielőtt a Williamshez távozott volna. A szakember most felidézte a kezdeti éveket az új szabályozás idején.

„Nem tudom, miért kellene titokban tartani, mert úgyis mindenki sejtette, de 2014-ben olyan előnyünk volt, hogy nem kellett a legtöbbször teljes erővel használni a motort. Szóval, tudjátok, ez egy elképesztő időszak volt a történelemben, hogy őszinte legyek.”

„Nem hiszem, hogy egy csapatnak volt még ekkora előnye a teljesítmény tekintetében. Említettük a Williamst is 1992-ből. Az egy olyan autó volt, amely egy átlagos napon 2 másodperc körönkénti előnnyel rendelkezett, amikor Nigel Mansell vezetett.”

„De ebben az értelemben nem volt ennyire optimalizálható (az előny). Nálunk viszont olyan helyzet állt elő, hogy be lehetett állítani, hogy mekkora előnyre volt szükségünk az adott napon. És ez a szezonban több versenyen is így volt. Szóval nem kell szégyenkeznünk emiatt.”

Ez a vélekedés annak tükrében igazán érdekes, hogy a napokban Lewis Hamilton arról nyilatkozott, hogy a Red Bull idei autója a valaha volt legdominánsabb a Forma-1 történetében.

Íme a 2023-as Ausztrál Nagydíj menetrendje.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Érdekes statisztika Alonsónak: A 101. dobogóját mindenki futamgyőzelemmel ünnepelte
Következő cikk Coulthard: Hamilton és Toto Wolff rossz vesztes...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország