O’Ward remekül szórakozott az „addiktív” első F1-es tesztjén

Pato O’Ward túl van első Forma–1-es élményén, amelyet „addiktívnak” nevezett, miután Abu Dhabiban kipróbálhatta a McLaren idei versenygépét. Az élményt úgy írta le, hogy „őrületes és elképesztő, tízzel megszorozva”.

Patricio O'Ward, McLaren

Patricio O'Ward, McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

A mexikói O’Ward azért is kaphatott kedden tesztlehetőséget a wokingiaknál, mert az IndyCarban sikerült neki idén futamot nyerni a csapattal, és Zak Brownnal fogadtak, hogy ha ezt meg tudja tenni, akkor az F1-ben is szerencsét próbálhat.

A fiatal versenyző végül két futamot is nyert az amerikai sorozatban, és a bajnokságra még a szezonzárón is volt esélye, de egy szerencsétlen baleset miatt végül elesett a lehetőségtől. O’Ward végül a mostani tesztnapot a negyedik leggyorsabb idővel zárta, 92 kört tett meg, és teljesen elképesztette, hogy mire képes egy Forma–1-es autó.

„Nem is találok szavakat a mai napra. Az élmény és a lehetőség ritka, egyszeri az életben, de ember, hűha! Ezek az autók eszméletlenek. Vártam, hogy őrületes és elképesztő lesz, de ez tízszer olyan jó. Azt gondoltam, az IndyCar gyors, de a szemeim, el se hiszem. Nem tudom, mit mondhatnék még” – lelkendezett O’Ward.

Még több F1 hír:

„Már a legelső körben, amikor kimentem, éreztem az erőt és a tapadást, a fékezést. Azt csinálja az autó, amit kérsz tőle. Micsoda élmény volt, micsoda autó!”

A délelőtti etapban még ő állt élen, de délután aztán csak hat tizeddel tudta megjavítani legjobb idejét. Elismerte, hogy egy „kicsit idegesítette”, hogy nem tudta maximalizálni az időmérős próbálkozásait, de azt is elmondta, hogy a nap végére a nyaka már szenvedett kicsit a nagy G-erők miatt.

„A nyakamnak annyi. Délelőtt egészen jót mentem, de utána versenyszimulációk jöttek, mielőtt időmérős köröket futottam volna, és amikor felkerültek a lágyak és végigmentem a gyors kanyarokon, a fejem egyszerűen le akart repülni a helyéről.”

 

„Nálam volt a gond, és tudom, hogy hol veszítettem időt. Főleg ott, ahol a nyakad erőssége is számít, és tudtam, hogy ez előbb-utóbb gond lesz majd. Ez teljesen más, totálisan agyeldobós minden máshoz képest, amit még vezetni lehet. Az utolsó pár körben csak kerestem, hogy merre kell mennem.”

„Ehhez semmi sem fogható. A vezetés és az érzés szempontjából, hogy mire képes, érezni a határokat, ehhez semmi más nem ér fel. Az IndyCar-autó is lenyűgöző, de beszállsz ebbe, és nem hiszed el, hogy milyen gyorsan tud menni, mennyire precízen, mintha egy videójátékban lennél. Hihetetlen.”

„Ahhoz viszont, hogy mindent kihozz belőle, kicsivel többre van még szükség. Az biztos, hogy nem értem el a határokig bizonyos területeken. Néhol sikerült, máshol nem. Ez normális, időbe telik eljutni odáig. Nem akartam nagyképűen belemenni, majd a falban kikötni” – zárta gondolatát O’Ward, akit láthatóan meggyőzött a Forma–1.

Vettel szerint mindkét pilóta megérdemelte volna a címet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Masi „Ha valaki ezt mondja, az nagyon sértő!”
Következő cikk Petíció indult, hogy Lewis Hamilton legyen a 2021-es világbajnok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország