Öt érdekesség Lewis Hamiltonról, amit sokan nem tudnak

Lewis Hamilton az elmúlt hét év során hat világbajnoki címet szerzett a Mercedesszel, és ezzel Michael Schumacher mellett a Forma-1 legeredményesebb pilótájává nőtte ki magát. Van azonban öt olyan érdekesség, amelyet sokan nem tudnak a brit rekorderről.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Daimler AG

Lewis Hamilton az F3-as időszaka során majdnem aláírt a Williamshez, ugyanis a csapat alapítója, Frank Williams szemet vetett az akkor még csak pallérozódó fiatal tehetségre. Hamilton azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy bahreini szuperversenyen legyőzte Paul di Restát és Nico Rosberget.

A megállapodásból végül nem lett semmi, ugyanis a BMW nem támogatta Hamilton karrierjét, aki így a McLaren kötelékében maradt. Mint tudjuk, a wokingi alakulattal rögtön a második évében világbajnoki címet ünnepelhetett, míg a Williams teljesítménye nem közelítette meg a 90-es évekét.

Lewis Hamilton már hivatalosan is filmsztárnak mondhatja magát, miután egy kisebb szerepet kapott a Pixar alkotásában, a Cars 2-ben. No persze nem kell szó szerint érteni ezt a szerepet, hiszen az egyik autót formálták meg Hamiltonról, egy hihetetlenül gyors „verdát”, ami főszerephez jut a történet alakulása során.

Még több F1 hír:

Christina Aqueilerával is szerepelt már közös dalban a hétszeres világbajnok még 2018-ban. Hamilton 2020-ban az Instagramon tájékoztatta a követőit, hogy ő az a titokzatos XNDA becenevet kapó férfi, aki rapperként megszólalt az énekesnő alkotásában.

Habár Hamiltont sokan a McLarennel kötik össze a korai versenyzői pályafutásával kapcsolatban, a brit rekorder valójában már a gokartos időszaka során is élvezhette a Mercedes támogatását. 2000-ben a német gyártó szava döntőnek bizonyult abban, hogy Hamilton a McLaren kötelékében folytatta tovább a pályafutását.

Lewis Hamilton az egyetlen olyan versenyző, aki minden szezonban, melyen rajthoz állt, futamgyőzelmet ünnepelhetett. Ez a rekordja nem kevésbé megsüvegelendő, bár a legtöbben a hét világbajnoki címe, illetve a rekordszámú futamgyőzelme és rajtelsősége miatt néznek fel a brit világelsőre.

Aston Martin AMR21 technikai elemzés!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc és Sainz a Ferrari-motorról nyilatkozott
Következő cikk Vettel: ”Ez a koncepció elavulttá vált”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország