A Mercedes nem akart autót biztosítani a Pirellinek, aztán jött a Renault…

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, csapata nem akart autót biztosítani a Pirellinek már 2019-ben a 18 colos gumik teszteléséhez, viszont mivel a Renault igent mondott az invitálásra, a Mercedes is belement a dologba.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Pirelli mind a 10 csapatnak felajánlotta a lehetőséget, hogy „öszvérautót” készítsenek nekik, hogy teszteljék a 2021-től bevezetésre kerülő 18 colos gumikat a 2018-as kocsik kasztniján. A legtöbb csapat nem igazán akart már 2019-ben tesztautót biztosítani az olasz gumigyártónak, így az is szóba került, hogy a tesztek 2020-ig legyenek elhalasztva.

Viszont a Renault végül igent mondott a Pirelli invitálására, ekkor pedig a Mercedes és a McLaren is „beadta a derekát”, míg a Ferrari a források hiányára hivatkozott, a Red Bull pedig arra, hogy a motorbeszállítóváltás miatt nincs elérhető 2018-as kocsijuk.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Motorsport.com-nak nyilatkozott a döntés okáról.

Még több hír:

„Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést. Hiszen egyrészt meg kell értenünk, hogy a Pirellinek szüksége van a tesztre, másrészt viszont ez egy be nem kalkulált költség számunkra 2019-ben. Szóval azt reméltük, hogy a tesztek megkezdését 2020-ra halasztják.”

„Egyértelmű volt, hogy ha minden csapat egyetért a halasztással, az lenne a legjobb a mi szempontunkból, viszont ha valaki él a teszt lehetőségével, akkor mi is csatlakozunk. A Renault törte meg a sztrájkot, aztán jött a McLaren és mi.”

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke kijelentette, azért élt a teszt lehetőségével a francia istálló, hogy jobban megismerjék a 2021-től használandó gumikat. Erről a Motorsport.com-nak nyilatkozott.

„A Pirelli minden csapatnak felajánlotta a lehetőséget. Ezenkívül kérte is a csapatokat a Pirelli, hogy csatlakozzunk, annak érdekében, hogy meglegyen a kapacitásuk ahhoz, hogy jó munkát tudjanak végezni.”

„Amikor a gumik megértésének a fontosságát nézzük, akkor egyértelmű, hogy a teszt mögött állunk. Az idei nehézségeink jó része a gumik konstrukciójának a megváltozása, amelyet alulbecsültünk. Ez is demonstrálja, hogy ilyen téren komoly fejlődésre van szükségünk. Hogy mondhattunk volna nemet arra, hogy a 2021-re teszteljünk?” – tette fel a költői kérdést a csapatfőnök.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toto Wolff nem gondolt arra, hogy az F1 első embere legyen
Következő cikk Kiderült, miért távozott Szujó!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország