Forma-1 Katari Nagydíj

Oscar Piastri: Eléggé meglepett a csapatutasítás...

A McLaren versenyzője, Oscar Piastri azt nyilatkozta, hogy nagyon elégedett a katari hétvégén elért eredményeikkel, az pedig meglepte, hogy a csapat arra utasította Norrist, hogy tartsák a pozíciójukat.

Oscar Piastri, McLaren, 2nd position, rests in Parc Ferme after the race

A katari versenyhétvégén a McLaren csapata szerezte a legtöbb pontot, miután a sprinten és a nagydíjon is mindkét pilótájukkal a dobogóra tudtak állni: Piastri a sprinten nyert, vasárnap a második lett, Norris pedig két harmadik helyet szerzett.

A nap versenyzőjének is megszavazott Oscar Piastri nem meglepő módon rendkívül boldogan nyilatkozott a Katari Nagydíj utáni sajtótájékoztatón:

Még több F1 hír:

„Ez egy különleges hétvége volt. A pénteki nap nehéz volt, az időmérő után csalódottak voltunk egy kicsit, de a szombati nap már közel tökéletesen alakult. Vasárnap pedig a második hely volt a legtöbb, amit elérhettünk.”

„Szóval nagyon-nagyon boldog vagyok. Izgalmas hétvégén vagyunk túl és sikerült fejlődnünk, amire nagyon büszke vagyok – magamra és a csapatra is, hiszen sikerült mindent kihoznunk az autónkból.”

A Katari Nagydíj végéhez közeledve Norris mindössze 1,5-2 másodpercre volt Piastritól, amikor a McLaren szólt a britnek, hogy tartsák a pozíciójukat. Piastri elismerte, meglepte őt az utasítás:

„Az az igazság, hogy eléggé meglepett a dolog. Bárhogy döntöttek volna, elfogadtam volna. De nyilvánvalóan voltak aggályaink a gumik és a pályahatárok miatt. Szóval azt gondolom, az volt a legfontosabb, hogy megszerezzük a második és a harmadik helyet” – magyarázta Piastri.

Eközben Marko nyilatkozata után kezdheti félteni az ülését Perez, míg ebben a cikkben azt szedtük össze, mely 3 ok miatt volt kínzás a Katari Nagydíj.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megrovást és pénzbírságot kapott Lewis Hamilton a Katari Nagydíj után
Következő cikk Nem vár sokat a Mercedes a következő fejlesztésétől, a 2024-es autóról is beszéltek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország