Őrült futamot eredményezhet a szokatlan gumihelyzet

A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli ismertette azt a taktikát, ami véleményük szerint a legideálisabb a vasárnapi Eifel Nagydíjra. Az olaszok szerint a nürburgringi futamon a két kiállásos taktika lesz a célravezető – száraz időben.

Water droplets on a Pirelli wet tyre

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az F1 hét éves kihagyás után tért vissza a Nürburgringre. Ez lesz az első verseny a pályán azóta, hogy 2014-ben bevezetésre kerültek a V6-os hibrid motorok, így a csapatoknak kevés adat áll rendelkezésre.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy a gyakorlásra szánt pénteki napot teljesen elmosta az eső. A hideg időjárás várhatóan a vasárnapi versenyre is döntő befolyással lesz, ezért kulcsfontosságú lesz, hogy a versenyzők a gumikat a megfelelő üzemi hőmérsékleten tudják tartani.

Még több F1 hír:

A Q3-ba bejutott 10 versenyző kivétel nélkül a Pirelli lágy keverékű abroncsain vág majd neki a vasárnapi futamnak. A mezőny második fele szabadon eldöntheti, milyen gumikkal kezdi meg a 60 körös viadalt.

A Pirelli adatelemzései szerint a legideálisabb megoldás a verseny teljesítésére az, ha a versenyző két, egyenként 19 körös etapot teljesít a lágy gumikon, majd a sárga színnel jelölt közepes keverékeken teljesíti a maradék 22 kört.

Alternatív stratégiaként a gumiszállító azt a megoldást ajánlja, melyben egy 18 körös lágy gumis etapot két, egyaránt 21 körös közepes keveréken megtett etap követ.

 

Az elemzések szerint lágy gumis indulással nem lehetséges egy kiállással teljesíteni a futamot.

„Szombaton végre élesben is visszatért a Nürburgring. A versenyzőknek az időmérő edzés előtt mindössze egy óra állt rendelkezésre a felkészüléshez” – mondta a Pirelli F1-es projektjéért felelős Mario Isola.

„A verseny előtt számos kérdés lóg még a levegőben. Az F1 mezőnye 2013 óta nem versenyzett itt, így a csapatoknak nagyon kevés adat áll rendelkezésre.”

„A stratégiát nagyban befolyásolhatja az időjárás. Vasárnap lehet, hogy még hidegebb lesz, akár még eshet is.”

„Ha az idő száraz marad, az első 10 helyről induló versenyző egyaránt a lágy gumikkal fog rajtolni.

„Ezek között az extrém hideg körülmények között eleinte láttunk néhány szemcsésedést. Később, ahogy a pálya egyre inkább felgumizódott, az autók alkalmazkodtak a helyzethez.”

„A gumik óvása döntő tényező lesz, így egy igazán kiszámíthatatlan verseny elé nézünk, szeszélyes időjárással” – vetítette előre Isola.

Pirelli tyres

Pirelli tyres

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

A Pirellihez hasonlóan a versenyzők is úgy érzik, hogy a szokásosnál több ismeretlen faktor vár rájuk vasárnap a gumik viselkedését illetően.

„Szerintem a kevés gyakorlás miatt minden csapat számára sok újdonság vár” – nyilatkozta a pole pozíciót megszerző Valtteri Bottas. Ilyen körülmények között kevés adatunk van, talán csak a téli tesztekről. Ha a verseny során a lágy gumiktól eltérő keveréket kell majd használnunk, nem igazán tudjuk majd, mire számítsunk.

A Renault versenyzője, Esteban Ocon a hétvége során még egy kört sem teljesített a közepes keveréken, ami minden bizonnyal elő fog kerülni a verseny egy pontján.

„Szerintem ez mindannyiunk számára egy ugrás az ismeretlenbe” – mondta Ocon. „Sajnos én eddig csak a lágy gumikon mentem, így nem tudom, mire számítsak a többi keveréktől. A probléma azonban mindenki számára ugyanaz.

A Red Bull utolérte a Mercedest? 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Villeneuve nekiment Strollnak: hasfájással is lehet vezetni
Következő cikk A Red Bull feltűnésmentes fejlesztései, amik segítettek feljönni a Mercedes nyakára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország