Forma-1 Brazil Nagydíj

Óriási rajtkáosz a Brazil Nagydíjon – lendült a piros zászló

Hektikusan indult a brazíliai futam, amely tulajdonképpen alig kezdődött el, már meg is szakították egy komoly rajtbaleset miatt. Alex Albon és Kevin Magnussen már az első kanyar előtt kiesett, miközben több másik autó is sérülést szenvedett.

CHOQUE ALEX ALBON, WILLIAMS

Már a második körben érkezett a megszakítás a Brazil Nagydíjon, ennek elsődleges oka pedig a gumifal hosszas javítása volt. És mitől sérült meg a gumifal? Nico Hülkenberg szendvicsbe került a csapattársa és Albon által, már nem volt hová mennie, ezért eltalálta Albon autójának bal hátulját, a williamses pedig ebből kifolyólag Magnussenbe csúszott bele.

Mindkét pilóta az 1-es kanyar bukóterében kötött ki. A Williams nagyon csúnyán összetört, de Magnussen autója sem úszta meg, így ők ketten rögtön ki is estek. Oscar Piastri és Daniel Ricciardo autója is önhibájukon kívül sérülést szenvedett, ami miatt mindkettejüket betolták a garázsba, hogy javításokat eszközölhessenek.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Charles Leclerc már a felvezető körön kiesett technikai hiba miatt. A Ferrari versenyzője természetesen rendkívül csalódott és mérges volt. A futam magyar idő szerint néhány perc múlva, egészen pontosan 18:31-kor fog folytatódni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Brazil Nagydíj - Futam (LIVE)
Következő cikk Verstappen nyerte a piros zászlóval megszakított brazil futamot, Alonso célfotós harmadik helyet ünnepelhet

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország