Óriási fogás lehet a Ferrari juniorja az F1-es csapatok számára: ki csap le rá?

A Haas F1 Team például immáron nyitott arra, hogy egy fiatal versenyzőnek adjon lehetőséget, amit korábban gyakorlatilag kizárt az opciók közül. Egy igen fényes csillagra csaphatnak le.

Race winner Robert Shwartzman, PREMA Racing

Race winner Robert Shwartzman, PREMA Racing

Formula Motorsport Ltd

Egyre több az olyan fiatal odakint, akik nagyon magas szinten versenyeznek. A Forma-1-ben már megtörtént a generációváltás, független attól, hogy Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen még mindig tagja a mezőnynek, és Fernando Alonso jövőre visszatér.

Még több F1 hír:

A kisebb szériákban is vannak feltörekvő tehetségek, akik már most helyet kaphatnánk az F1-ben. Oroszországnak hamarosan akár új királykategóriás pilótája lehet, aki előtt nagyon fényes jövő állhat, és később még a Ferrarinál is lehetőséget kaphat.

A mindössze 20 éves Robert Shwartzman igen erős szezonokat fut. 2018-ban a Toyota Racing Seriest húzta be, majd 2019-ben az F3-at, miközben az első F2-es évében már kétszer is nyerni tudott, és vezeti a bajnokságot.

Shwartzman nemcsak nagyon gyors, de rendkívül jól látja át a helyzeteket, és kíméletlen a manővereknél. Minden megvan benne ahhoz, hogy egy nagy versenyző váljon belőle, és ha így folytatja tovább, F2-es bajnok lehet, és egy hasonló ajánlólevével érkezhet meg az F1-be, mint Leclerc vagy Russell.

Robert Shwartzman, Prema Racing

Robert Shwartzman, Prema Racing

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Antonio Giovinazzinak is van mitől tartania az Alfa Romeónál, látván a Ferrari erős juniorjait, mert Mick Schumacher is növelte a tempót, aki szintén készen áll a bajnoki harcra. Günther Steinert, a Haas F1 Team főnökét megkérdezték arról, hogy mit szólna Shwartzmanhoz jövőre.

„Nem tudom. Most láttam, hogy nyert. Nagyon jól megy, nem? Úgy értem, már két versenyt is nyert, nem? Ez jó! Igen, azt hiszem, nagyon jól teljesít, és tavaly bajnokságot nyert. Ebben a pillanatban azonban senkiről sincs szó ebben a formában a csapatánál.”

A Haas főnöke immáron azt mondja, hogy képesek lennének egy újonccal dolgozni, noha korábban azt mondták, tapasztalt pilótákra van szükségük. Azóta mindez változott, ami Romain Grosjean vagy Kevin Magnussen távozásához vezethet, de egy teljesen új páros is elképzelhető.

„Azt mondanám, hogy igen, kezelni tudnánk egy újoncot. Voltak már újoncaink, még a második évünkben az első szabadedzéseken. Nem volt problémánk velük, szóval ez nem jelenthet kérdést, és amikor megérkeznek az F3-ból és az F2-ből, már általában nagyon felkészültek.”

„Szóval túl vagyunk már ezen. Láthattuk, hogy Leclerc milyen jól ment az első évében. Bizonyára az első évben nem voltunk készek arra, hogy egy újoncot fogadjunk, mert a csapatot fejleszteni kellett, de azt hiszem, most már egy olyan csapat vagyunk, akik bármit képesek kezelni.”

Miért is kellene emiatt a Mercedesnek rosszul éreznie magát?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A 2020-as Magyar Nagydíj hivatalos rajtrácsa a futam előtt
Következő cikk Vettel élete egyik legnagyobb mentése a Hungaroringről (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország