Órákat állt a Sauber, de még így is képesek voltak sok kört megtenni

Órákat állt a Sauber, de még így is képesek voltak sok kört megtenni

A Sauber F1 Team egy nagyon nagy hajrát futott a barcelonai tesztsorozat negyedik napján, amikor is Felipe Nasr ült a volán mögött.

A brazil újonc egy mechanikus probléma miatt a reggeli órákban nem tudott tesztelni. Az ebédszünetet követően azonban a C34 kihajthatott a pályára és megkezdődhetett az igazi tesztelés a svájci istálló számára.

A program középpontjában a beállítások és a gumiabroncsok tesztelése állt. Nasr végül 73 kört tett meg, ami majdnem 340 kilométernek felel meg.

Az erős szél természetesen a Sauber munkáját is befolyásolta, és eredetileg az aerodinamikával akartak foglalkozni a mai napon, de az időjárás miatt a beállításokra és a gumikra összpontosítottak. A nap végén az autó megállt, de ez csak amiatt volt, mert a tankból kifogyott az üzemanyag a rendszer ellenőrzése miatt.

Nasr elmondta, összességében elégedett a körülményekhez képest, és jól érezte magát a volán mögött.

A következő héten Marcus Ericsson kezdi meg a tesztet csütörtökön, míg a brazil csapattársa pénteken veszi át a munkát tőle. Ezen kívül a svéd szombaton, míg a brazil vasárnap vezeti majd az új Saubert.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Nasr
Cikk típusa BRÉKING