Onboard nézetből Grosjean és Sainz csattanása a Brit Nagydíjról

Egy újabb olyan hétvége, amikor Romain Grosjean autója nem maradt sértetlen, ráadásul két alkalommal is.

Romain Grosjean, Haas F1 Team

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Grosjean idei első pontszerzésére egészen az Osztrák Nagydíjig kellett várnunk, de akkor rögtön 4. lett. A francia versenyző sokat nem várt az újabb fiaskóval, akit lehetséges, hogy az év végén le fog cserélni a Haas.

Az esélyesek között szerepel a Ferrari két juniorja (Giovinazzi, Leclerc) és Sergio Pérez, aki a hírek szerint saját maga jelentkezett be az ülésért, mögötte a komoly támogatóival.

Még több F1 hír:

Romain vesszőfutása folytatódik. A Brit Nagydíjon két alkalommal is autót tört, és ebből az egyik vasárnap volt, így pontot sem szerzett. A tapasztalt pilóta a Renault spanyol versenyzőjével, Carlos Sainzzal akadt össze, aki szintén nem tudta befejezni a silverstone-i viadalt.

Grosjean helyzetét nehezíti, hogy még a csapattársával is összeért a futam ideje alatt. A leintés után bocsánatot is kért.

Az amerikai istálló csapatfőnöke, Günther Steiner is úgy látta, hogy Grosjean hibázott.

„Csak a TV-ben láttam, nem néztem vissza ötször-hatszor az ütközést. Romain bocsánatot kért Kevintől, szerintem túl későn fékezett. Egy darab hiányzott Kevin padlólemezéből, emiatt vesztett leszorítóerőt, és a kocsi egyensúlya sem volt így ideális.”

„Úgy gondolom, hogy jól versenyeztek, amikor már elérték a gumijaik a megfelelő hőmérsékletet. Magnussen autója pedig nem volt lassú ugyan, de egy méretes darab hiányzott a padlólemeze jobb oldalából.” – magyarázta Steiner.

Grosjean a másik balesetéről így nyilatkozott

„Nagyon szeles és meleg volt az idő, emiatt pedig csúsztak a gumik. Kemény verseny volt, csalódott vagyok, hogy pontot sem sikerült szereznem, pedig lett volna rá esélyem. Sajnálom a Carlos-szal történt ütközésem.”

Videón a Grosjean-Sainz affér, ami mindkettejük számára a végállomást jelentette a Brit Nagydíjon

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve: "Talán Hamilton hazai versenye miatt is kapott ilyen büntetést Räikkönen..."
Következő cikk Így zúzta le Grosjean a saját csapattársát a Brit Nagydíjon: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország