Önbizalommal telve utazik Törökországba a Williams

A Williams pilótái folytatnák a sikeres szereplésüket a 2021-es Forma-1-es szezon utolsó harmadában is, azonban a csapat teljesítménymérnöke még óvatosságra inti kollégáit.

George Russell, Williams FW43B

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Williams az elmúlt 5 Forma-1-es versenyből 4-en pontot tudott szerezni, köztük egy váratlan dobogós helyezést az eső miatt meg nem tartott Belga Nagydíjon, azonban a csapat formájának fellendülését mutatja, hogy George Russell Szocsiban is a 3. helyre kvalifikálta magát.

A legutóbbi sikereiken felbátorodva nem meglepő, hogy a csapattól a szezon végén távozó George Russell a török hétvégén is célba fogja venni a pontszerzést – ugyanakkor reményei szerint az isztambuli pályán jobban fogja élvezni a vezetést ezúttal.

„Tavaly jégpályán versenyeztünk itt, ami sok lehetőséget teremtett” – amiket tavaly még nem tudtak kihasználni. Russell és Latifi is elvéreztek a Q1-ben, és messze voltak a pontszerző helyektől.

„Nem gondolom, hogy idén is hasonló körülményekkel találkozunk majd, de minden lehetőségre felkészültünk. Remélem, hogy a 8-as kanyart ezúttal be tudjuk majd venni padlógázon, ami óriási élmény lesz a jelenlegi autókkal” – mondta Russell a Williams hivatalos oldalának.

„Az 5-ből 4 versenyen is pontot szereztünk az elmúlt időszakban, így önbizalommal telve várjuk a hétvégét, és remélhetőleg újabb jó eredményt érünk majd el.”

Dave Robson, a csapat vezető pályamérnöke azonban elismerte, hogy az elbizakodottságuk még visszaüthet később, miután jelenleg szinte nyomás nélkül versenyezhetnek.

Még több F1 hír:

„Jelenleg a támadás a legjobb védekezés jól működik, ugyanakkor óvatosnak kell lennünk, hogy ne vesszünk el a saját hübriszünkben. Egyelőre minden rendben van, fent kell tartanunk ezt a lendületünket, és be kell vállalnunk az ilyen döntéseket” – utalt Robson arra, hogy Szocsiban a Q3-ban ők küldték ki elsőként slick gumikkal Russellt a pályára.

„Az utóbbi években nagyon sok erőfeszítést tettünk, hogy a csapat működését szinten tartsuk, és maximálisan tisztában vagyok azzal, hogy amint gyorsabb lesz az autónk, a nyomás is elkezd majd azzal együtt nőni.”

„Most még mindig abban a helyzetben vagyunk, hogy nincs nagyon veszítenivalónk, ugyanakkor ez teljesen más sztori lesz azok számára, akiknek még nem nagyon van tapasztalata azzal kapcsolatban, hogyan kell üzemeltetni egy igazán gyors autót. Az egészen más helyzet lesz” – figyelmeztette a több, mint 20 éves F1-es tapasztalattal rendelkező Robson fiatalabb munkatársait.

Cunoda reméli, az új otthoni szimulátora segít „fejleszteni” a vezetési tudását

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Giovinazzi reméli, Bottas meg tudja ismételni Räikkönen munkáját
Következő cikk Glock: Valamit tenni kell Mazepin ellen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország