Olasz sajtó: Raikkönen a Ferrarinál maradhat, ha kevesebb pénzt kér

Olasz sajtó: Raikkönen a Ferrarinál maradhat, ha kevesebb pénzt kér

A finn „Jégember” Maranellóban maradhat, de ehhez bele kell mennie fizetése csökkentésébe. Szép lassan igazi másodszámú lesz belőle?

Kimi Räikkönen továbbra is a legnagyobb rajongó táborral rendelkező F1-es versenyző a sportban. A szakértői vélemények azonban már nem olyan fényesek róla és egyre inkább arról beszélnek a paddockban, hogy megöregedett.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne top-pilóta, de a négyszeres világbajnok német csapattársa, Sebastian Vettel nyilvánvalóan jobban teljesít nála.

A „Jégember” szerződése csak az idei évre szól, és még mindig nem hosszabbítottak vele. Az opciós jog a hónap végén lejár, de nem valószínű, hogy a Ferrari élni fog a lehetőséggel, különösen azok után, hogy így adott esetben kevesebb pénzért is alkalmazhatja a pilótát.

Az olasz La Gazzetta dello Sport most arról ír, hogy Räikkönen a Ferrarinál maradhat, de ehhez bele kell mennie fizetése csökkentésébe, ami több millió euró mínuszt jelentene neki.

Kimi számára a pénz már nem jelent akkora motivációs erőt, mint korábban, így ha az összeg nem megalázó számára, akkor minden bizonnyal belemenne az új szerződésbe. A helyére azonban még mindig esélyes lehet Valtteri Bottas, vagy Daniel Ricciardo.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING