Verstappen magabiztos előnnyel nyerte az FP3-at Leclerc előtt
A harmadik gyakorlással folytatódott az olaszországi versenyhétvége programja, és a legnagyobb kérdés talán az volt, hogy a Ferrari fent tudja-e tartani a tegnapi nap folyamán mutatott erős formáját.

A szabadedzés megkezdése előtt nagyjából fél órával azonban érkezett egy váratlan hír, miszerint Alex Albon vakbélgyulladás miatt nem tudja folytatni a hétvégét, helyét pedig a tegnap az Aston Martinnal az FP1-en vezető Nyck de Vries veszi át.
A korábbi F2-es és FE-bajnok tehát hivatalosan is debütálhat majd egy Forma–1-es futamon, ez pedig komoly lehetőséget adhat számára, hogy megmutassa, megérdemel egy ülést a jövő évi mezőnyben, ráadásul így közvetlen összevetésben lesz Nicholas Latifivel, kinek helye továbbra is kérdéses a Williamsnél.
Emiatt tehát lesz miért figyelni a mezőny hátsó részét, de persze érdekesen fog alakulni az élmezőny is, hiszen számos pilóta kap majd rajtbüntetést, beleértve a két Red Bullt, Carlos Sainzot és Lewis Hamiltont, így arra számíthattunk, hogy a harmadik edzésen ők elsősorban már a futamra készülnek és nem az időmérőre.
A 60 perces FP3 indulása után szokás szerint nem hajtottak ki túl sokan a pályára, a legtöbb autó még inkább a garázsban maradt, Sergio Perez azonban már hamar kijött, miután a tegnapi napja egyáltalán nem alakult ideálisan.
Gondok adódtak például a DRS-ével, amely nyitott állásnál ismét rezonált, ettől pedig szombatra sem sikerült megszabadulnia a Red Bullnak, mivel Pereznél a harmadik edzés elején is fellépett ez a hiba, ráadásul úgy, hogy tegnaphoz viszonyítva már egy alacsonyabb leszorítóerős hátsó légterelőt használt.
Mindez azonban nem gátolta meg a mexikóit abban, hogy mért köröket fusson, és hamar az élre is állt egy 1:22,148-as idővel, melyet a közepes Pirelliken ért el. Hogy mennyire nem siette el a mezőny a pályára hajtást, az is jól mutatta, hogy 15 perc elteltével még csak hat pilótának volt ideje.
Persze azért nem sokkal később már mindenki kimerészkedett, hogy ismerkedjen a viszonyokkal, Verstappen átvette a vezetést Pereztől, de jöttek a Ferrarik is. Charles Leclerc a második gyorskörével feljött másodiknak, csak minimális különbséggel Verstappen mögé, míg Sainz a negyedik időt autózta, de aztán kihívták a bokszba valamilyen probléma miatt.
Akinek még problémákkal kellett szembesülnie, az Mick Schumacher volt. A németnek eddig nagyon rossz hétvégéje van, de önhibáján kívül. Az első gyakorláson ugye Antonio Giovinazzi vezette az autóját, majd a másodikon ugyan már visszaülhetett a német, de kilenc kör után megállt alatta a Haas.
Ezek után pedig a szombatot sem kezdte jól, mivel a harmadik gyakorláson még fél óra elteltével sem volt ideje, ki sem tudott hajtani a pályára, mert szerelték az autóját kuplunghiba miatt. És ha ez nem lenne elég, vélhetően még büntetések is várnak rá, szóval eddig ez tényleg egy katasztrofális nagydíj a továbbra is bizonytalan jövővel rendelkező versenyző számára.
Nagyjából 35 perc elteltével aztán jött a szintén megszokott pici szünet, amikor lényegében minden autó visszatért a bokszba az első meneteket követően. Eddig a pontig az élmezőny csak a közepes keveréket használta, szóval a valódi időmérős szimulációk még várattak magukra.
Az edzést továbbra is Verstappen vezette ekkor, mögötte 72 százados hátránnyal jött Leclerc, majd kicsivel hátrébb Perez és Sainz, míg a legjobb ötöt Fernando Alonso tette teljessé. Az utolsó negyedórában azonban várhattuk, hogy ebben változás fog beállni.
A tűzijáték megkezdése után Verstappen hamar egyértelművé tette, hogy ő számít a hétvége legnagyobb esélyesének, hiszen a lágy keveréken simán megdöntötte korábbi első helyet érő idejét, és majdnem négy tizedet adott a második helyen tanyázó Leclerc-nek.
A két Mercedes eközben nem ment valami jól, sem George Russell, sem Hamilton nem tudott bekerülni a legjobb ötbe, ami azt vetíti előre, hogy az időmérőn nekik elsősorban a McLarennel és az Alpine-nal kell majd megküzdeniük.
Hasonlóan nehéz dolga van az Aston Martinnak és a Haasnak is, ez a két istálló ugyanis az utolsó helyeket bérelte ki magának, nagy volt a lemaradásuk a többiekkel szemben, ez pedig nem jó ómen a délután négykor rajtoló kvalifikáció előtt.
Az edzés leintéséig az élen már nem történt változás, tehát ezúttal Verstappen nyerte azt, nála azonban persze ott lesz az öt rajthelyes büntetés az időmérőre, ami viszont látszólag nem fogja túlságosan hátráltatni őt, mert a holland pilóta egyelőre jóval gyorsabbnak tűnik mindenki másnál.
A második helyét megtartotta Leclerc, aki így a pole pozíció legfőbb várományosa délután, majd jött Perez, Sainz és Alonso. Hamilton például azonban csak a tizedik lett, továbbá meglepően jól mentek a Williamsek, ahol a beugró Nyck de Vries alig volt lemaradva Laitiftől.
Így vágunk tehát neki az időmérő edzésnek, amelyet délután négytől szintén követhetnek majd nálunk szöveges közvetítés formájában.
Íme az edzés teljes végeredménye:
Helyezés | Versenyző | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | km/ó |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | |
19 | 1'21.252 | 256.668 | ||
2 | |
15 | 1'21.599 | 0.347 | 0.347 | 255.576 |
3 | |
26 | 1'21.848 | 0.596 | 0.249 | 254.799 |
4 | |
17 | 1'21.897 | 0.645 | 0.049 | 254.646 |
5 | |
17 | 1'22.306 | 1.054 | 0.409 | 253.381 |
6 | |
19 | 1'22.319 | 1.067 | 0.013 | 253.341 |
7 | |
24 | 1'22.357 | 1.105 | 0.038 | 253.224 |
8 | |
27 | 1'22.430 | 1.178 | 0.073 | 253.000 |
9 | |
17 | 1'22.506 | 1.254 | 0.076 | 252.767 |
10 | |
22 | 1'22.567 | 1.315 | 0.061 | 252.580 |
11 | |
14 | 1'22.657 | 1.405 | 0.090 | 252.305 |
12 | |
21 | 1'22.755 | 1.503 | 0.098 | 252.006 |
13 | |
19 | 1'22.776 | 1.524 | 0.021 | 251.942 |
14 | |
21 | 1'22.869 | 1.617 | 0.093 | 251.659 |
15 | |
19 | 1'22.871 | 1.619 | 0.002 | 251.653 |
16 | |
26 | 1'22.950 | 1.698 | 0.079 | 251.414 |
17 | |
20 | 1'23.104 | 1.852 | 0.154 | 250.948 |
18 | |
17 | 1'23.203 | 1.951 | 0.099 | 250.649 |
19 | |
8 | 1'23.392 | 2.140 | 0.189 | 250.081 |
20 | |
16 | 1'23.739 | 2.487 | 0.347 | 249.045 |
Teljes eredmény |
Hamilton nem tudja, mi történt a Mercedes tempójával pénteken
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Olasz Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)
Hihetetlen: 9-re nőtt a büntetett F1-es versenyzők száma Monzában!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.