Massa nyerte a nagyon vizes utolsó szabadedzést Monzában

Mindössze 7 versenyző futott mért időt a 16 perces harmadik és egyben utolsó szabadedzésen az olaszországi Monzában.

The Mercedes AMG F1 Safety Car

The Mercedes AMG F1 Safety Car

Andrew Hone / Motorsport Images

Már kora reggel megérkezett az eső Monzában, ráadásul igen komoly mennyiségben, ami miatt a GP3-as mezőny időmérő edzését le kellett fújnia a szövetségnek. Ezek után pláne nem voltak túl jók a kilátások a Forma-1 utolsó tréningjét illetően és valóban nagyon vizes volt az aszfaltcsík, sok veszélyes vízátfolyással.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

5 perccel a hivatalos indítás időpontja (11:00) előtt az FIA megerősítette, a zöld jelzést bizonytalan időre elhalasztják a nagyon vizes pálya miatt. A többszörös ellenőrzés után a szövetség végül 11 óra 44 perckor engedte szabadjára a versenyzőket, akiknek így csak pár körük maradt arra, hogy szerezzenek némi adatot. A slick gumik természetesen nem kerültek elő a hátralévő 16 percben. 

Noha mindenki kimerészkedett a nagyon vizes pályára az esőgumikon, csak 7 pilóta autózott mért időt, így nem okoz nagy meglepetést a Williams sikere. A kockás zászló előtt a két Ferrari egészen könnyedén behúzhatta volna a tréninget, de nem fejezték be a gyors körüket. 

Az időmérő is várhatóan vizesebb körülmények között kerül majd megrendezésre, ami igencsak érdekessé és izgalmassá teheti a délutánt.  

Végeredmény - FP3 - Olasz Nagydíj 2017

HelyVersenyzőAutóMotorKörIdőKülönbség
1 brazil Felipe Massa  Williams Mercedes 4 1'40.660  
2 canada Lance Stroll  Williams Mercedes 4 1'40.888 0.228
3 germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 4 1'41.491 0.831
4 spain Carlos Sainz Jr.  Toro Rosso Renault 5 1'41.515 0.855
5 united_kingdom Jolyon Palmer  Renault Renault 4 1'44.369 3.709
6 sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 3 1'44.701 4.041
7 russia Daniil Kvyat  Toro Rosso Renault 4 1'45.033 4.373
8 australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 1    
9 netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 1    
10 germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 3    
11 finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 4    
12 spain Fernando Alonso  McLaren Honda 2    
13 belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Honda 4    
14 france Romain Grosjean  Haas Ferrari 1    
15 denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 1    
16 france Esteban Ocon  Force India Mercedes 2    
17 germany Pascal Wehrlein  Sauber Ferrari 2    
18 finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 1    
19 mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 1    
20 united_kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 1

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: Vettel mindig is jó alkut harcolt ki magának
Következő cikk Kubicának nem a Renault az egyetlen opció 2018-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország