Vélemény

Ők voltak a 2021-es szezon legnagyobb meglepetései – szerintünk!

Az idei év sok szempontból elképesztő és emlékezetes volt, a hu.motorsport.com csapata pedig úgy döntött, összegyűjti a legnagyobb meglepetéseket a pilóták, illetve a csapatok közül egyaránt. Lássuk, 2021-ben kin lepődtünk meg leginkább pozitív értelemben.

Drivers group photo

Drivers group photo

Charles Coates / Motorsport Images

Az idény kezdete előtt nehéz lett volna megtippelni, hogy a mezőny nagy részétől milyen teljesítményt várhatunk, mivel elég sok változás történt a pilótapiacon, a csapatok pedig különbözőképpen birkóztak meg a bevezetett költségsapkával, valamint a 2021-es és a 2022-es év közötti egyensúlyozással.

A Renault-ból Alpine lett, a Racing Pointból Aston Martin, sok pilótának pedig új környezetben kellett boldogulnia, néhányuk ennek fényében az elvártnál talán rosszabbul, míg mások jobban vették az akadályokat. Szerintünk ők voltak azok, akik túlteljesítették az előzetes elvárásokat:

Kanócz Róbert

Legnagyobb meglepetés (pilóta): Carlos Sainz és Fernando Alonso

Az idei szezon során az egyik legmeglepőbb számomra talán az volt, hogy Sainz már az első évében a Ferrarinál legyőzte csapattársát. Persze a szezon elején Leclerc gyorsabb volt, és Sainz sokat küzdött, de összességében így is kiváló évet tudhat maga mögött. Ezzel együtt is biztos vagyok abban, hogy maradt még bőven a spanyolban, amit talán jövőre láthatunk is kibontakozni.

Legnagyobb meglepetés (csapat): Alpine

Viszont számomra a szezon legnagyobb pozitív csalódása egyértelműen Fernando Alonso és az Alpine volt. Titkon őket is tartom a következő éra egyik nagy durranásának. Ocon győzelme a Magyar Nagydíjon jól fémjelezte, hogy mennyit léptek előre idén csapatszinten, Alonso pedig bebizonyította, amit eddig is sejtettünk: még mindig a mezőny egyik, hanem a legjobb pilótája. Jó lenne újra címekért küzdeni látni az utolsó mohikánt.

Még több F1 hír:

Köles István Ákos

Legnagyobb meglepetés (pilóta): Carlos Sainz

Bár a tabella kicsit csal, és nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy 5,5 ponttal legyőzte nagyra tartott csapattársát, Charles Leclerc-t, Sainz első szezonja a Ferrarinál fantasztikusan sikerült, messze a legjobban a csapatot váltó pilóták közül. Annak ellenére, hogy az időmérős csatában 13-9-re, a futamokon 14-8-ra kapott ki a monacóitól, Sainz beilleszkedése a Ferrarihoz igazi smooth operatorhoz méltó volt. Eddig nem tartottam olyan versenyzőnek, aki valaha is képes lesz a nyers tempója alapján a bajnoki címre, ezzel kapcsolatban továbbra is vannak bennem kételyek, hiszen még nem volt olyan helyzetben, ahol nyomáskényszer alatt, a figyelem középpontjában kéne versenyeznie. Idén azonban egykori csapattársához, Lando Norrishoz hasonlóan szerintem ő fejlődött a legtöbbet, mindezt ráadásul egy új környezetben.

Legnagyobb meglepetés (csapat): Ferrari

A 2021-es szezon előtt a fejlesztési zsetonrendszer korlátai miatt azt gondoltam, a Ferrari szerencsés lesz, ha megszerzi az 5. helyet a konstruktőri bajnokságban, azonban Maranellóban remekül dolgoztak idén. A 2020-as pofon után jól mérték fel, mi kell ahhoz, hogy 2021-ben sikeres legyen egy autó, és hiszek benne, hogy ha nincs a zsetonrendszer, akkor harmadik erőként ők is beleszólhattak volna az idei bajnoki küzdelembe, hiszen 2020-ban a költségsapka nélkül költhettek volna az idei autójukra, az SF21-re.

Egri Dávid

Legnagyobb meglepetés (pilóta): Carlos Sainz

Ami a versenyzőket illeti, engem mindenképpen Carlos Sainz lepett meg leginkább. Azt már a McLarennél töltött szezonjai alapján is tudtuk, hogy jó és alapvetően gyors pilóta, de átülve a Ferrariba szinte egyből fel tudta venni a versenyt Charles Leclerc-rel, a szezon végére pedig nagyon kiegyensúlyozottá vált, és a tabellán elért ötödik helye is mutatja, hogy a jövőben akár vele is komolyan számolni kell majd a bajnoki küzdelemben, amennyiben a Ferrari még tovább tud javulni.

Legnagyobb meglepetés (csapat): AlphaTauri

A csapatoknál pedig én érdekes módon az AlphaTaurit nevezném meg meglepetésnek. A Red Bull testvércsapata minden bizonnyal története legjobb autójával állt elő idénre, és Pierre Gaslyval a volánnál olykor sikerült a középmezőny élére állniuk, vagy akár nagyon közel is kerülniük az élmezőny két gárdájához, persze elsősorban az időmérőkön. Ez azonban semmit nem von le az érdemeikből, és szerintem főként a balszerencséjüknek, valamint Juki Cunoda haloványabb idényének köszönhetik, hogy csupán a hatodik helyen végeztek a konstruktőriben. Miközben a többi istálló többé-kevésbé azt nyújtotta, amire számítottam tőlük, azt gondoltam, az AlphaTauri bele fog szürkülni a középmezőnybe, de végül nem ez történt. Az év során felvették a küzdelmet az Alpine-nal, a McLarennel és a Ferrarival is, az Aston Martinnál pedig egyértelműen erősebbek voltak, ez pedig számomra pozitívum.

 

Szántó Dániel

Legnagyobb meglepetés (pilóta): Fernando Alonso

Az én olvasatomban az idei „meglepetésember” kétségkívül Fernando Alonso lett. Azt talán még a kétszeres bajnok kritikusai is elismerik, hogy a vezetési képességeit tekintve a spanyol a legjobbak közé tartozik, ennek fényében talán furcsának hat, hogy őt emelem ki, mégsem szerettem volna máshogy dönteni, hiszen aki egy fiatalabb csapattárs ellen, két év szünet után ilyen teljesítményre képes 40 évesen, az valami igazán különlegeset tud.

Alonso ugyanis nagyon konzisztens teljesítményt nyújtott, miután az első futamokat követően erőre kapott, folyamatosan pontszerző helyekért harcolt, és ez nem volt elmondható Esteban Oconról, akinek a szereplését a csapatnál szerzett nagyobb tapasztalata ellenére rendszeres hullámvölgyek jellemezték. Azt sem lehet elfelejteni, hogy a spanyol motivációja és hozzáállása jelentősen megváltozott, ahogy hallgattam a rádiós üzenetváltásait, őszintén szólva még én is „bemotiválódtam”...

Legnagyobb meglepetés (csapat): Ferrari

A csapatok között a Ferrari keltette bennem a legkellemesebb érzéseket, minek után képesek voltak kimászni a tavalyi meglehetősen mély gödörből. Személy szerint mindig alkalmasnak találtam Mattia Binottót a csapatvezetői szerepkörre, remekül terelgeti a csapatot, ráadásul Carlos Sainz leigazolása kiváló döntésnek bizonyult, ami külön elismerést érdemel. Azzal, hogy a maranellói alakulat a 3. helyen végzett, ráadásul 5 dobogós helyezést szereztek, nálam egyértelműen ők a legkellemesebb csalódás 2021-ben.

Gyémánt Péter

Legnagyobb meglepetés (pilóta): Fernando Alonso

Szó sincs arról, hogy ne tartanám a 21. század egyik legjobb versenyzőjének a kétszeres világbajnok spanyolt, de ritkán sül el jól teljesítmény szempontjából, amikor valaki 39-40 éves korában tér vissza a sportba. Alonso viszont bizonyított: természetesen szüksége volt egy kis időre, mire visszarázódott a Forma–1-be, de azóta kifogástalan teljesítményt nyújt, szerzett egy dobogót, nagy szerepet játszott Ocon győzelmében, és végül a nála jóval fiatalabb csapattársa előtt zárt a pontversenyben. Ahogy a Hungaroringen is bizonyította, a kerék a kerék elleni csatákban továbbra is ott van a szeren, és ha jól sikerül az Alpine jövő évi konstrukciója, akkor nem zárnám ki azt a lehetőséget sem, hogy láthatjuk még dobogókért vagy akár győzelmekért is csatázni a jövőre már a 41. életévébe lépő pilótát.

Legnagyobb meglepetés (csapat): Ferrari

Fennállása egyik legrosszabb idényét teljesítette a Scuderia 2020-ban: mindössze a hatodik helyen végeztek a csapatbajnokságban, Vettel pedig 33 pontot szerzett az utolsó idényében a Ferrarinál. Az istálló pedig már 2020-ban is arról beszélt, hogy – érthető módon – nem 2021-re, hanem 2022-re koncentráltak. Ezzel együtt azért várható volt az előrelépés az F1 legikonikusabb csapatától, de nem akkora, hogy rögtön a harmadik helyig jöjjenek fel. Ehhez képest a lassabb pályákon nagyon versenyképesek voltak, miközben a motorerő terén is sokat javultak, a versenyzőpárosuk pedig Sainzcal és Leclerc-rel a fedélzeten a mezőny egyik, ha nem a legerősebb duója. Többnyire inkább jó dolgokat lehet hallani a 2022-es gépük előkészületeiről is, tehát nagyon várjuk, hogy mire lesz képes a vörös istálló jövőre.

Hamilton már senkit sem követ Instagramon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto elárulta, lesz-e első számú pilótája a Ferrarinak 2022-ben
Következő cikk Tovább „híznak” a 2022-es Forma-1-es autók

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország