Forma-1 Szingapúri Nagydíj

„Ők komplett versenyzőkként előttem járnak” – Norris két F1-es pilótáról beszélt

A McLaren versenyzője, Lando Norris karrierje első világbajnoki címéért hajt, és azt mondta, bár bizonyos szempontból tart ott, mint két „kollégája”, de egyelőre komplettebb versenyzők, mint ő.

Max Verstappen: Keine Chance gegen Lando Norris, aber ...

Fotót készítette: LAT Images

Lando Norris győzni tudott a Szingapúri Nagydíjon, így 59 pontról 52 pontra csökkentette a hátrányát Max Verstappen mögött, így továbbra is van esélye arra, hogy ő legyen 2024 Forma-1-es világbajnoka.

A McLaren pilótája igencsak gyakran tesz önkritikus nyilatkozatokat akár a médiában, akár a csapatrádión keresztül, és a szingapúri hétvégén is így tett: úgy véli, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen is teljesebb versenyző nála, de szerinte bizonyos szempontból ő is van olyan jó, mint a két többszörös világbajnok:

„Még mindig úgy gondolom, hogy sok mindent kell tanulnom és sok mindenben kell fejlődnöm. Biztos, hogy nem hozok tökéletes szintet, és nem hiszem, hogy minden szempontból vagyok annyira jó, mint Max és Lewis.”

„Szerintem bizonyos szempontból vagyok olyan jó, mint ők, de komplett versenyzőként ők biztosan előttem járnak” – nyilatkozta az osztrák ServusTV-nek.

Eközben Horner szerint a McLaren szívatta őket, míg így reagált Norris Ricciardo leggyorsabb körére.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Miért volt olyan domináns a McLaren Szingapúrban?
Következő cikk Lewis Hamilton: „Néha elgondolkozom azon, hogy miért csinálom ezt”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország