Ők hajthatnak holnap pályára Abu-Dhabiban a „fiatal pilóták tesztjén”

A 2020-as Forma-1-es szezonnak még nincs teljesen vége, ugyanis a holnapi, kissé megváltozott fiatal pilóták tesztjére készülnek az azon egyáltalán részt vevő csapatok.

Fernando Alonso, Renault F1 Team R.S.18

Fotót készítette: Bahrain International Circuit

Az F1-es csapatok már a szezon előtt megegyeztek abban, hogy az ilyenkor szokásos 3 napos tesztet 1 napra rövidítik, hogy ezzel is csökkentsék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került csapatok költségeit.

Eredetileg abban is megegyeztek, hogy teljese egészében a fiatal pilótáké lesz a terep a teszten, ami korábban a 3 nap egyike volt, és a szabályok szerint csak olyan pilóták vehettek volna azon részt, akiknél 2 futamnál nem többnél álltak rajthoz.

Fernando Alonso és a Renault lobbizása után azonban az FIA engedélyezte, hogy a csapatok olyan pilótákat is nevezhessenek, akik idén nem versenyeztek „főmunkaidőben” a száguldó cirkuszban, így a szokásosnál is több ismerős névvel találkozunk a nevezési listán.

Mercedes: Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries

A Mercedes a két gyári Formula E pilótájának ad lehetőséget, Vandoorne az egyik pilóta, aki kihasználhatja az Alonso miatt bevezetett „kedvezményeket”, ugyanis a belga pilóta 2017-ben és 2018-ban is a McLaren pilótája volt, és 41 versenyen indult.

A 2019-es Formula 2-es bajnok Nyck de Vries sokáig a McLaren juniorprogramjának volt a tagja, azonban ez lesz az első alkalom, hogy Forma-1-es autóba ülhet, így számára különösen izgalmas lesz a holnapi nap.

Red Bull: Sebastien Buemi és Jüri Vips

A Red Bullt régóta szolgáló Sebastien Buemi a következő pilóta, aki Alonsónak köszönheti a részvételét, miután 2009 és 2011 között 55 versenyen állt rajthoz. Buemi idén is a Red Bull szimulátoros pilótája volt, illetve megszerezte a 3. Le Mans-i 24 órás győzelmét, és a Formula E-ben is teljes szezont futott a Nissannál.

Az észt Vips lesz a Red Bull igazi junior pilótája, a 20 éves versenyző idén szerezte meg a szuperlicenszét, miután a Red Bullal már teljesíthetett egy 300km-es tesztet, és az utóbbi versenyeken ő töltötte be a tartalékpilótai szerepkört is.

Juri Vips, Reserve Driver, Red Bull Racing

Juri Vips, Reserve Driver, Red Bull Racing

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Vips idén 8 futamon vett részt az F2-ben Sean Gelael helyetteseként, és egy 3. helyet is szerzett, jövőre pedig első teljes szezonját töltheti az F1 elsőszámú utánpótlássorozatában, miután idén a koronavírus-járvány megakadályozta abban, hogy teljes szezont futhasson a japán Super Formulában.

McLaren: nem vesznek részt

A McLaren az egyik csapat, akik egyáltalán nem tesztelnek holnap, miután költségcsökkentési szempontokból ellenezték annak a megtartását is, és egyes csapatoknak kellett azt mondania Zak Brownnak, hogy ők tulajdonképpen profitálnak abból, hogy fiatal pilótáknak adnak tesztlehetőséget.

A McLaren juniorprogramjában jelenleg egyetlen pilóta sem vesz részt, legutoljára Lando Norrist emelték fel az F1-be.


Elkészült a Motorsport.com Hungary podcastjének legújabb adása, ahol a témát elsősorban az Abu-Dhabi Nagydíj adta.


Racing Point: nem vesznek részt

A Racing Point szintén már hónapokkal ezelőtt döntött arról, hogy nem fognak tesztelni, azonban Sebastian Vettelt még megpróbálták volna beültetni a kocsiba, és kifejezetten ellenezték azt, hogy Fernando Alonso kivételt kapjon.

„Ez a fiatal pilóták tesztje, és egy kétszeres világbajnok, aki már majdnem a 40-es éveiben jár, nem számít fiatalnak nálam.”

Még több F1 hír:

Renault: Fernando Alonso és Csou Kuan-jü (Guanyu Zhou)

Hosszas ellentmondásokat követően a Renault sikeresen elérte, hogy Fernando Alonso 39 évesen és 311 naposan részt vehessen a fiatal pilóták tesztjén. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta már kétszer is pályára vitte a 2018-as Renault-t, a 2020-as autóval pedig Barcelonában körözhetett egy filmforgatási nap keretein belül.

Zhou a Renault Sport Academy „első számú pilótája”, ő is kapott már idén lehetőséget a 2018-as autóval, pont a Hungaroringen, idén pedig az F2-ben versenyzett, ahol 1 futamgyőzelemmel a 6. lett.

Ferrari: Robert Svarcman és Antonio Fuoco

A Ferrari is megpróbálta elérni, hogy Carlos Sainz már idén beülhessen a Ferrariba, azonban így kénytelenek lesznek két tényleg fiatal pilótával részt venni a teszten.

Winning Constructor Representative and Race Winner Robert Shwartzman, Prema Racing celebrate on the podium with the trophy

Winning Constructor Representative and Race Winner Robert Shwartzman, Prema Racing celebrate on the podium with the trophy

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Robert Svarcman idén mutatkozott be az F2-ben, és 4 futamgyőzelemmel a 4. lett, idén már vezethette a 2018-as Ferrarit Mick Schumacherrel és Callum Ilottal együtt, míg Fuoco 2018-ban versenyzett utoljára az F2-ben, azóta pedig a Ferrari szimulátoros és fejlesztőpilótájaként dolgozik.

AlphaTauri: Juki Cunoda és Marino Szato

Az AlphaTauri már a Honda és Kvjat elmondása szerint is Juki Cunodát fogja jövőre szerződtetni, a japán pilóta felkészülésében pedig egy újabb lépcsőt jelent, hogy pályára viheti az idei AlphaTaurit is.

Cunoda mellett megejti az F1-es bemutatkozását Marino Szato, aki idén csak egyszer szerzett pontot az F2-ben a nem túl acélos Trident csapatnál.

Alfa Romeo: Robert Kubica és Callum Ilott

Robert Kubica idén már 5 szabadedzésen vezethette az Alfa Romeót a csapat tartalékpilótájaként, és jövőre is ebben a szerepkörben folytathatja a lengyel.

Callum Ilott, UNI-Virtuosi celebrates on the podium

Callum Ilott, UNI-Virtuosi celebrates on the podium

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Mellette a Ferrari junior Callum Ilott lesz, aki idén a 2. lett az F2-ben, és idén már vezethette volna a Haast az Eifel Nagydíj első szabadedzésén, amit végül elmosott az eső. A brit pilóta már kijelentette, hogy jövőre nem marad az F2-ben, így minden jel szerinte egy tartalékpilótai állást fog vállalni az F1-ben.

Haas: Mick Schumacher

A Haas lesz az egyetlen csapat, akik egy autóval vesznek részt a teszten, azt pedig a friss F2-es bajnok, Mick Schumacher vezetheti majd a jövő évi bemutatkozása előtt. A leendő csapattársa, Nyikita Mazepin nem vesz részt a teszten, igaz, korábban arról szóltak a hírek, hogy a Mercedest is vezethetné, miután a csapat korábbi autóival már több privát tesztet is végrehajtott.

Williams: Jack Aitken és Roy Nissany

Aitken lesz az egyetlen pilóta, aki úgy vesz majd részt a teszten, hogy idén F1-es versenyen is rajthoz állt, azonban így is a 2 versenyes határ alatt van, és a brit-koreai versenyző egyébként is tesztelt volna.

Mellette a Williams izraeli fejlesztőpilótája, Roy Nissany vezetheti ismét az FW43-at, aki már idén 3 szabadedzésen is lehetőséghez jutott amellett, hogy teljes szezont futott Aitkenhez hasonlóan ő is az F2-ben.

McLaren: miénk lesz a legizgalmasabb páros!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk McLaren: A miénk lesz a legizgalmasabb F1-es páros jövőre!
Következő cikk Marko: karácsony előtt meghozzuk a döntést Albon helyéről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország