Oconra rájár a rúd mostanában, de nem sajnáltatja magát

A Renault versenyzője Esteban Ocon elszántan utazik Bahreinbe a hétvégén és nem akarja hagyni, hogy az előző futamokon ért balszerencse nyomást helyezzen a vállára.

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Andy Hone / Motorsport Images

A Renault a szezon második felére tudta javítani a teljesítményét, ennek gyümölcse pedig két dobogós helyezés lett Daniel Ricciardo számára a Nürburgringen és Imolában. Esteban Ocon azonban, aki az év folyamán egyre közelebb tudott kerülni ausztrál vetélytársához, mindkét futamon műszaki gondokkal küzdött.

Miután Törökországban is megforgatták az első körben, úgy érzi a francia, ideje lenne egy balhémentes futamnak, ahol megmutathatná, tud úgy teljesíteni, mint csapattársa: „Azok után, ami az utolsó pár futamon történt, sokkal motiváltabb vagyok.”

Még több hír:

„Korábban azt mondtam, hogy kicsit rájár a rúd a mi csapatunkra a garázsban, de a mi dolgunk, hogy ezen változtassunk. Nincs sok idő arra, hogy sajnáltassuk magunkat, elszántam magam, hogy remek hétvégénk lesz és ebben a fontos időszakban sok pontot fogok hazavinni.”

A bahreini két futam, melyek a szahíri pálya két különböző vonalvezetésén lesznek megrendezve, melyek közül a másodikat még sosem próbálta a Forma-1, sokkal melegebb időt ígérnek, mint az előző hétvégéken megszokott.

 

„Sokkal melegebb lesz, mint amit mostanában megszoktunk, főleg Portimaónál és Törökországnál, szóval ismét normális körülmények lesznek. A hőség az autóknak és a versenyzőknek is nagy kihívás lesz, de megint visszatérhetünk a normálisan melegíthető gumikhoz.”

„Bahreinben sok előzési lehetőség van és általában nagy a taktikai csata, meglátjuk, mi lesz hétvégén. Az egyes kanyarban és a négyesben is lehet előzni, összességében nagyon jó pálya, várom már, hogy akcióba lendüljünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton több tiszteletet ígér utódainak, mint amennyit ő kap elődeitől
Következő cikk Három, a Forma-1-ből búcsúzó pilóta is az IndyCarban köthet ki?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország