Oconnak megvan a maga dolga, F1-es jövője nem rajta múlik

Esteban Ocon a Mercedes tesztpilótájaként dolgozik idén, de neve folyamatosan felmerül, mint aki visszatérhet a Forma-1 mezőnyébe. A francia versenyzőt a Mercedes is támogatja ebben, igaz, helyet nem tudnak adni neki.

Esteban Ocon, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A francia versenyző mindenki megelégedésére teljesített az előző években, de a dolgok úgy alakultak, hogy 2019-re elvesztette a helyét a mezőnyben. Ocon jól szerepelt a Force Indiában, ám miután a csapat tulajdonosváltáson esett át, Lawrence Stroll hozta magával a fiát, Ocon pedig kikerült a cirkuszból.

Ocon maradt a Forma-1 közelében, és idén már a Mercedes tesztpilótájaként dolgozik. Szerinte hatalmas kihívás vár a fiatal versenyzőkre az F1-ben, és Ocon sem tudja, hogy a közeljövőben van-e visszaút a számára.

"Ha választhatnék, kihagynám ezt, és csak versenyeznék. Nehéz téma ez, inkább a munkámra koncentrálnék. A politika, meg a többi körítés a menedzsment dolga" - jelentette ki a Motorsport.com kérdésére Ocon.

A menedzsment a Mercedes vezetését is jelenti, Toto Wolff már többször jelezte, hogy mindent elkövet, hogy a csapat akadémiáján tanult versenyző ismét ott legyen a rajtrácson. "Igen, ezen dolgozunk, ahogy már korábban is mondtam, a cél, és nem csak az enyém, Totóé is, hogy minél gyorsabban autót találjunk. A tárgyalások pedig már el is kezdődtek" - mondta a Mercedes alkalmazásában álló versenyző.

Még több F1 hír:

De mercedeses jövője bizonytalan, hiszen idén Lewis Hamilton mellett Valtteri Bottas is jól kezdett, Ocon ennek ellenére nyugodt. De Ocon tavaly sem aggódott, amikor kiderült, hogy a tulajdonosváltással elveszti a helyét. "Sok mást nem tehetek. Nyugodt vagyok, hiszek az körülöttem lévő emberekben, ennyit tehetek" - mondta Ocon.

Ugyanakkor a Forma-1-ben eltöltött rövid idő is emlékezetes maradt, Ocon Kanadában két szurkolóval találkozhatott, akiknek a Mercedes biztosította a találkozás lehetőségét. "Ez fantasztikus volt, két szuperszurkolóval találkozhattam, akik azóta követik a pályám, hogy bemutatkoztam az F1-ben. Minden alkalommal speciális mezt viselnek a versenyek alatt, és tavaly Szuzukában láttam is őket, majd elkezdtek követni a világ körül" - mesélte a körülötte kialakult helyzetről a francia pilóta.

"Jó, hogy a Mercedes ilyen lehetőségeket biztosít a szurkolóknak, és úgy hiszem, hogy sikerült boldoggá tenni őket. Az egyikük sírva is fakadt, és ez engem is megindított. Nagyszerű látni, hogy vannak, akik ennyire támogatnak. Ezek nélkül az emberek nélkül nem lenne Forma-1. Fantasztikus élmény volt" - tette hozzá Ocon.

A francia szerint a jelenlegi munkájával is nagyon sokat tehet hozzá a Mercedes munkájához. "Igen, pontosan. Még akkor is vannak szurkolók, akik követnek, amikor nem is versenyzel. De csak a legvehemensebb szurkolók tartanak ki így is az ember mellett, és az ő jelenlétük pedig segít folytatni a küzdelmet" - mondta Ocon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari-fordulat: a szimulátorban került közelebb a megoldás
Következő cikk Amikor egy F1-es versenyző ráhozza a frászt a világhíres sportolóra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország